Híreink

 Kucsmagomba Napok – 2024. április 5-7.

 

 

Ebben az évben a tavalyihoz képest 1 héttel később rendeztük meg háromnapos tavaszi gombakiállításunkat, a Kucsmagomba Napokat a Magyar Természettudományi Múzeum Ludovika téri épületében. A kiállítás előtti hetekben a gombák kaptak hideget-meleget, de szerencsénkre a nyáriassá alakult időjárás a kiállítás időpontjáig még nem vetett véget a kucsmagombák szezonjának.

A nagy hőmérsékletváltozás egy kicsit megbolondította ugyan a gombákat, ugyanis szinte az összes kucsmagombafaj előjött egyidőben, ezeket friss állapotban be is tudtuk mutatni. De más gyakoribb, tavaszi fajokból is volt bőven, összesen 65 fajt tudtunk kiállítani. Ez volt az eddigi legmagasabb fajszám a tavaszi gombakiállításainkon! Élethű, fagyasztva-szárított gombákat is állítottunk ki, de csak a gyakoribb, a szakellenőri tanfolyam listájában szereplő fajokat, összesen 159 gombafajt.

A gombászok szorgalmas gyűjtőmunkájának köszönhetően a gombaszépségversenyre 16 nevezés érkezett. A szépségverseny jelöltjeire 589 szavazatot adtak le a látogatók. A vállalkozó kedvű jelöltek gombaspórákból preparátumot is készíthettek, amelyet aztán a mikroszkóp alatt vehettek szemügyre. A gyereksarokban gombás rejtvények és memóriajáték szórakoztatta a legifjabb generáció képviselőit.

Kiemelkedő színfoltja volt a kiállításnak a gombatotó, amelynek keretében külön asztalon, sorszámmal ellátva 50 gyakori, fagyasztva-szárított gombafajt állítottunk ki, név nélkül természetesen. A látogatók tesztelhették a tudásukat, utána pedig megoldókulccsal ellenőrizhették a találatokat.

A tavaszi gombakiállítás hatalmas sikert aratott, több mint 2500 látogató tekintette meg a három nap alatt. Külön köszönjük a szervezők és a segítők áldozatos, kitartó és szakszerű munkáját!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Helyezettek és díjak a gombaszépségversenyen

 

1. helyezést ért el a 7-es nevezési számú “kucsmagombafa” 100 szavazattal, amelyet Kenyeresné Budai Kata nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye 10 x 50-es Olympus-távcső. 

 

 

2. helyezést ért el a 3-as nevezési számú osztrák csészegomba (Sarcoscypha austriaca) 89 szavazattal, amelyet Csermely Orsolya nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye 10 x 21-es, vízálló Olympus-távcső.

 

 

3. helyezést ért el a 6-os nevezési számú osztrák csészegomba (Sarcoscypha austriaca) 63 szavazattal, amelyet  Németh Tamás nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye 10 x 21-es Olympus-távcső.

 

4. helyezést ért el a 8-as nevezési számú tavaszi gombakompozíció 57 szavazattal, amelyet Gogosz Péter nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye családi belépő a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira. 

 

 

5. helyezést ért el az 5-ös nevezési számú sötétbarna csészegomba (Peziza phyllogena) 56 szavazattal, amelyet Németh Gyula nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye családi belépő a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira.

 

 

6. helyezést ért el a 13-as nevezési számú borostás egyrétűtapló (Trametes hirsuta) 34 szavazattal, amelyet Szerecz György nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye családi belépő a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira.

A nyerteseknek szívből gratulálunk!

 

 Szakellenőri vizsga – 2023. november 11-12.

 

 

Ebben az évben a tervezetthez képest egy héttel eltoltuk a szakellenőri vizsgát, reménykedve abban, hogy a későn érkezett őszi csapadék talán még kihoz egy jelentősebb gombahullámot. Összesen 43 fő jelentkezett vizsgára, ami jóval meghaladta előzetes várakozásainkat, ezért két nap, szombaton és vasárnap vizsgáztattuk a hallgatókat.

Gombaismeretből írásbeli vizsgával indítottunk, amelyen összesen 30, ehető és mérgező gombafajt kellett fényképekről felismernie a jelölteknek. A szóbeli vizsgán alaktan, élettan és környezettan tárgyakból Prof. dr. Vetter János, gombatoxikológiából Prof. dr. Jancsó Gábor, gombaismeretből dr. Vasas Gizella, gombaismeretből és gombatermesztésből dr. Locsmándi Csaba, gombakereskedelemből pedig Lovász Károly vizsgáztatott. A vizsgabizottság elnöki tisztét dr. Lucskai Attila, az Agrárminisztérium ökogazdálkodási és mikológiai szakreferense látta el, aki a gombagyűjteményeket is értékelte.

A vizsgaeredmények azonban sajnos alulmúlták várakozásainkat, csak 30 főnek adhattuk át idén a gombaszakellenőri tanúsítványt. Azoknak a hallgatóknak, akik nem feleltek meg a vizsgakövetelményeknek, a sikeres jövő évi vizsga érdekében lehetőséget biztosítunk (térítési díj ellenében) a 2024-es év terepgyakorlatain történő részvételre.

 

 Őszi Gombafesztivál – 2023. október 13-15.

 

 

Hagyományos őszi gombakiállításunk keretében több mint 400 gombafajt mutattunk be az érdeklődő közönségnek. A száraz időjárás miatt be kellett vetnünk fagyasztva-szárított gombagyűjteményünk legszebb darabjait is. Természetesen nem tettünk le a friss gombák begyűjtéséről sem, a Magyarhoni Gombász Egylet tagjai és gombászbarátaink a körülményekhez képest sok friss gombát gyűjtöttek, és emelték ezzel a Magyar Természettudományi Múzeummal közös rendezvényünk színvonalát. A gombaszépségversenyre összesen 21 nevezés érkezett, a látogatók 564 szavazatot adtak le a szépségverseny jelöltjeire. A hagyományos fénymikroszkopizálás mellett idén elektronmikroszkópos bemutatót is tartottunk. Népszerű volt a gombafelismerési verseny, a gombatotó is, ahol a vállalkozó kedvűek 50 fagyasztva-szárított, gyakori gombafaj felismerésével tesztelhették tudásukat. Összességében jól sikerült hétvégét tudhatunk magunk mögött, a fizető látogatók száma a három nap alatt meghaladta a 2000 főt. Köszönjük!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Helyezettek és díjak a gombaszépségversenyen

 

1. helyezést ért el az 5-ös nevezési számú piros galambgomba (Russula lepida) 131 szavazattal, amelyet Németh Tamás nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye 10 x 50-es Olympus-távcső. 

 

 

2. helyezést ért el a 10-es nevezési számú ágas tapló (Grifola frondosa) 114 szavazattal, amelyet Urbánfy Terézia nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye 10 x 21-es Olympus-távcső.

 

 

3. helyezést ért el a 9-es nevezési számú aranysárga lánggomba (Gymnopilus junonius), 83 szavazattal, amelyet  Németh Gyula nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye 10 x 21-es Olympus-távcső.

 

4. helyezést ért el a 16-os nevezési számú légyölő galóca (Amanita muscaria) 60 szavazattal, amelyet Lehoczky Gábor nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye családi belépő a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira. 

 

 

5. helyezést ért el a 2-es nevezési számú bronzos vargánya (Boletus aereus) 42 szavazattal, amelyet Csősz Boglárka nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye családi belépő a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira.

 

 

6. helyezést ért el a 14-es nevezési számú légyölő galóca (Amanita muscaria) 28 szavazattal, amelyet Szerecz István nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye belépő a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira.

A nyerteseknek szívből gratulálunk!

 

Retyezáti gombásztábor – 2023. júl. 11-16. és júl.18-23.

 

 

Az idei évben is rendkívüli érdeklődés övezte a jelenlegi és volt tanfolyami hallgatóinknak, valamint családtagjaiknak meghirdetett retyezáti gombásztábort. Rengeteg jelentkező volt, senkit sem szerettünk volna visszautasítani, ezért két csoportot indítottunk, összesen közel 200 fővel.

Amíg szűkebb hazánkban a már szokásosnak mondható nyári hőség és aszály vette el a lehetőségét a gombázástól, addig a Retyezátban 1000 méter körüli magasságban kellemes, 20-25 °C körüli kirándulóidő uralkodott, nem utolsósorban tekintélyes mennyiségű gombát is gyűjtöttünk. A két csoporttal összesen 255 fajt találtunk, amelyből 114 faj szerepelt a szakellenőri tanfolyam fajlistáján. Étkezési gombák, különösen rókagomba gyűjtésére is adódott lehetőség. Az első héten is volt rókagomba, de főleg kisebb példányokkal találkoztunk a lucosokban, azonban a második hét végére tetemeset nőttek, aki akart hazavinni belőle, gyorsan megtölthette a kosarát.

Esténként gombabemutatót és fakultatív foglalkozást tartottunk. A leggyakoribb gombafajok többször is előjöttek a különböző területekről, ami a szakellenőri tanfolyam hallgatóinak jelentős segítséget adott a fajok megtanulásához, a vizsgára történő felkészüléshez.

A túráknál ebben az évben is Zólya Csaba, a közeli Vulkán település református lelkésze volt a segítségünkre, akinek vezetésével eljutottunk a Retyezát-hegység legnagyobb tengerszeméhez, a 2040 m-es magasságban található Bukura-tóhoz. A gyakorlott túrázók közül néhányan megmászták a legmagasabb csúcsokat (Retyezát: 2484 m, Pelága: 2509 m) is.

Kötött kulturális programok nem voltak. Közösen tekintettük meg Őraljaboldogfalván a román stílusú református templomot, amely az egyik legrégebbi magyar emlék a környéken. Sokan kirándultak Vajdahunyadra, s nézték meg a Hunyadi-család várkastélyát, amelynek mása Budapesten, a Városligetben látható. Szacsalon megnéztük a Nopcsa-kastélyt (csak kívülről, mert bemenni nem lehetett), amelynek a kalandos sorsú paleontológus, dinoszauruszkutató Nopcsa Ferenc báró volt az egykori tulajdonosa. Bár sajnos a magyarság jelentős mértékben visszaszorult Erdély déli területein, mégis a környék magyar emlékei lépten-nyomon bizonyítják ezeréves múltunkat a Kárpát-medencében.

Reméljük, mindenki jól érezte magát, és a legfontosabb gombafajokat is sikerült alaposabban megismerni. Köszönjük a részvételt, jövőre újra lesz magyar gombásztábor a Retyezátban!

 

Megjelent a Gombászok kézikönyve!

A könyv bolti ára 11 995 Ft, nálunk 2 000 Ft kedvezménnyel, 9 995 Ft-os áron megrendelhető (csak budapesti átvétellel) az mhge@mhge.hu címen. Kérésre dedikáljuk!

 

 

A gombagyűjtők körében már csak „sárga könyvként” aposztrofált Gombászok Kézikönyve új, átdolgozott és bővített kiadása az előzőhöz képest 117-tel több, összesen 1448 gombafaj közérthető, lényegre törő leírását tartalmazza. 104 gombafotó cseréje is megtörtént, a könyvben összesen 1023 színes felvétel szerepel. A legújabb tudományos eredmények és gyakorlati tapasztalatok tükrében pontosításra és kiegészítésre kerültek a gombafajok leírásai, továbbá étkezési értékükkel, előfordulásukkal és veszélyeztetettségükkel kapcsolatos információk is. A könyvben a legújabb tudományos (latin) és magyar fajnevek szerepelnek, de megtalálhatók a régebbi elnevezések is.

Hagyományos határozókulcsok helyett a leíró oldalak fejlécében található, mindenki számára érthető, szöveges piktogramok könnyítik meg az eligazodást, a gombafajok alaktani csoportokba történő besorolását. A nemzetségen belüli elkülönítést segíti a hasonló fajok egymás utáni bemutatása.

A fajjellemzések szerves részét képezik a határozás szempontjából fontos mikroszkópos tulajdonságok is, elsősorban a spórák mérete, alakja, amelyeket szemléletes rajzok egészítenek ki, megkönnyítve ezzel a ritkább gombafajok meghatározását.

A Gombászok Kézikönyve a gyakorlati gombaismeretek átadására helyezi a hangsúlyt, ezért haszonnal forgathatja a kezdő gombász is, de a gombászatban már tapasztalatot szerzett gombagyűjtő számára is fontos segédeszköz lehet ismeretei bővítésében.

 

 Kucsmagomba napok – 2023. március 31. – április 2.

 

 

Ha itt a tavasz, akkor nőnek a gombák, többek között a sokak által kedvelt kucsmagombák is. A kucsmagombák azonban különös szerzetek, nem mindig ott nőnek, ahol járjuk a természetet. De sebaj, pontosan ezért rendezünk tavaszi gombakiállítást, hogy mindenki megismerhesse ezeket a titokzatos tavaszi gombafajokat, valamint bepillantást nyerjenek a látogatók hazánk gazdag gombavilágába.

A Magyarhoni Gombász Egylet és a Magyar Természettudományi Múzeum közös szervezésében, az MTM kupolacsarnokában lebonyolított 3 napos kiállítást nagy érdeklődés kísérte. Ebben az évben az időjárás kegyes volt hozzánk, kellő mennyiségű csapadék öntözte a földeket, így friss gombákból a tavaszi időszakhoz képest viszonylag sokat, összesen 28 fajt tudtunk bemutatni. Ha valamelyik tavaszi fajt mégsem sikerült begyűjtenünk, akkor helyette élethű, fagyasztva-szárított gombát állítottunk ki. Utóbbiakból nemcsak tavaszi, hanem nyári és őszi fajokat is bemutattunk, összesen 204 liofilizált gombafajt.

A kedvező időjárásnak és természetesen a gombászok szorgalmas gyűjtőmunkájának köszönhetően a gombaszépségversenyre is rekordszámú, összesen 31 nevezés érkezett. A szépségverseny jelöltjeire 622 szavazatot adtak le a látogatók. A legfontosabb ehető és mérgező gombafajok fényképeit monitoron megjelenítve, „slideshow” formájában is láthatta a közönség. A vállalkozó kedvű jelöltek gombaspórákból preparátumot is készíthettek, amelyet aztán a mikroszkóp alatt vehettek szemügyre. A gyereksarokban gombás rejtvények és memóriajáték szórakoztatta a legifjabb generáció képviselőit.

Kiemelkedő színfoltja volt a kiállításnak a gombatotó, amelynek keretében külön asztalon, sorszámozva 50 gyakori, fagyasztva-szárított gombafajt állítottunk ki, név nélkül természetesen. A látogatók tesztelhették a tudásukat, egy üres sorszámozott lapra kellett felírniuk a fajok nevét, utána pedig megoldókulccsal ellenőrizhették a találatokat.

A tavaszi gombakiállítás hatalmas sikert aratott, több mint 2500 fő nézte meg a három nap alatt. Külön köszönjük a szervezők és a segítők áldozatos, kitartó és szakszerű munkáját!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Helyezettek és díjak a gombaszépségversenyen

 

1. helyezést ért el a 9-es nevezési számú vörösbarna papsapkagomba (Discina fastigiata) és púpos egyrétűtapló (Trametes gibbosa) kompozíció, 81 szavazattal, amelyet Nagy Éva nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye egy vízálló Olympus-távcső. 

 

 

2. helyezést ért el a 8-as nevezési számú pusztai kucsmagomba (Morchella steppicola) és cseh kucsmagomba (Verpa bohemica), 68 szavazattal, amelyet Kenyeresné Budai Kata nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye egy Olympus-távcső.

 

 

3. helyezést ért el a 29-es nevezési számú osztrák csészegomba (Sarcoscypha austriaca), 65 szavazattal, amelyet  Király Imre nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye egy ütésálló külső merevlemez.

 

 

4. helyezést ért el a 6-os nevezési számú cseh kucsmagomba (Verpa bohemica) és szürkéslila pereszke (Lepista sordida) kompozíció, 50 szavazattal, amelyet Siposné Gyöngyi Rita nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye családi belépő a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira. 

 

 

5. helyezést ért el a 4-es nevezési számú cseh kucsmagomba (Verpa bohemica) kompozíció, 39 szavazattal, amelyet Gogosz Péter nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye családi belépő a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira.

 

 

6. helyezést ért el a 27-es nevezési számú cseh kucsmagomba (Verpa bohemica) és osztrák csészegomba (Sarcoscypha austriaca) kompozíció, 33 szavazattal, amelyet Horváth Lászlóné nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye belépőjegy a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira.

A nyerteseknek szívből gratulálunk!

 

 Szakellenőri vizsga – 2022. november 5.

 


A szeptemberi csapadékos időjárást követően sok helyen beindult a gombaszezon az országban, így sikerrel bonyolítottuk le a szeptember-októberi terepgyakorlatokat, hallgatóink sokat tanultak. Ez meglátszott a szakellenőri vizsgára jelentkezők számában is. Az idei, viszonylag kis létszámú csoportunkból a vizsga keretében 20 fő adott számot tudásáról.
A tavalyihoz hasonlóan gombaismeretből írásbeli vizsgával indítottunk, amelyen összesen 30, ehető és mérgező gombafajt kellett felismernie a jelölteknek. A szóbeli vizsgán alaktan, élettan és környezettan tárgyakból Prof. dr. Vetter János, gombatoxikológiából Prof. dr. Jancsó Gábor, gombaismeretből dr. Vasas Gizella, gombaismeretből és gombatermesztésből dr. Locsmándi Csaba, gombakereskedelemből pedig Lovász Károly vizsgáztatott. A vizsgabizottság elnöki tisztét dr. Lucskai Attila, az Agrárminisztérium ökogazdálkodási és mikológiai szakreferense látta el, aki a gombagyűjteményeket is értékelte.
Örömmel számolhatunk be arról, hogy 1 fő kivételével valamennyi jelentkező megfelelt a vizsgakövetelményeknek, nagyon sok jeles és jó eredmény született. Köszönjük hallgatóink alapos felkészülését és a vizsgán mutatott teljesítményét. Gratulálunk!

 

 

Őszi Gombafesztivál – 2022. október 14-16.

 

Erre a hétvégére minden összejött, ami egy sikeres gombakiállítás lebonyolításához kellett. A szeptemberi esőzések után szinte mindenütt beindult a gombaszezon az országban, és köszönhetően a viszonylag hűvös időjárásnak, ki is tartott október közepéig. Az előző hétvégén az őrségi terepgyakorlatunkon hallgatóink segítségével rengeteg friss gombát gyűjtöttünk a kiállításra, amelyek szerencsére jó állapotban meg is maradtak a hűtőszekrényekben. Csütörtökön a Csúcs-hegyre is kilátogattunk a növénytári munkatársakkal, ahonnan szintén szép gombazsákmánnyal tértünk vissza. Sok barátunk, ismerősünk is hozott gombát a gombakiállításra a három nap során.
A gombaszépségversenyre 30 nevezés érkezett, a szépségverseny jelöltjeire rekordszámú szavazatot, összesen 753-at adtak le. Népszerű volt a gombatotó, sokan tesztelték fajismereti tudásukat. Különösen a fiatalok érdeklődését keltette fel a mikroszkopizálás, időközönként sorok álltak a mikroszkópok előtt. A gyereksarok ülőhelyei is csaknem mindig foglaltak voltak. A kiállításon bemutatott gombafajok száma meghaladta a 400-at. Látogatók főleg szombaton érkeztek nagy számban. A Magyar Természettudományi Múzeum Kupolacsarnokában rendezett kiállítást a három nap alatt több mint 2200 fő tekintette meg.

 

Helyezettek és díjak a gombaszépségversenyen

 

1. helyezést ért el az 5-ös nevezési számú légyölő galóca (Amanita muscaria) kompozíció, 102 szavazattal, amelyet Balázs Dávid nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye egy Olympus-távcső. 

 

 

2. helyezést ért el a 12-es nevezési számú gombakompozíció, 85 szavazattal, amelyet Sipos Anna nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye egy Olympus-távcső.

 

 

3. helyezést ért el a 17-es nevezési számú zöldeskék harmatgomba (Stropharia caerulea), 78 szavazattal, amelyet  Kovács Tamás nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye egy ütésálló, 1 TB-os külső merevlemez.

 

 

4. helyezést ért el a 16-os nevezési számú nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera), 65 szavazattal, amelyet Szabó Sándor nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye családi belépő a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira. 

 

 

5. helyezést ért el a 14-es nevezési számú korallgomba (Ramaria sp.), 52 szavazattal, amelyet Szemes Ákos nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye családi belépő a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira.

 

 

6. helyezést ért el a 9-es nevezési számú nagy őzlábgomba (Macrolepota procera), 46 szavazattal, amelyet Szilas Péter nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye belépőjegy a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira.

 

A zsűri különdíját kapta a 11-es nevezési számú erdőszéli csiperke (Agaricus arvensis), amelyet Tóth Izabella nevezett be a szépségversenyre. Nyereménye horgolt sárga rókagomba.

A nyerteseknek szívből gratulálunk!

 

 

 Nova – 2022. október 7-9.

 

 

 

Csodaszép három napot töltöttünk együtt a Zalai-dombság, az Őrség, valamint a Vend-vidék erdeiben az elmúlt hétvégén. Kellemes kirándulóidőben gombásztunk napközben, este pedig Vasas Gizus előadását hallgathattuk. A szeptemberben leesett nagymennyiségű csapadék megtette jótékony hatását. Gombát nagy mennyiségben találtunk, különösen az Őrségben volt gombabőség. Kis üröm volt az örömben, hogy vargányát és rókagombát viszonylag keveset találtunk, de ez nem szegte kedvét hallgatóinknak. Szorgalmasan gyűjtöttek, csak a tananyagfajokból 182 jött össze, emellett sok egyéb, ritka és védett gombafaj is.

Reméljük, hogy ez a terepgyakorlat nagy segítséget nyújtott a november 5-i vizsgára való felkészülésben. Mindenkinek köszönjük a részvételt!

 

 

 

 Gyótapuszta – 2022. október 1.

 

 

 

Ezen a hétvégén a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben tettünk látogatást. Gyótapusztánál tavaly ősszel is jártunk, az aszályos időnek már itt is végett vetett a területre az elmúlt hetekben lehullott, bőséges mennyiségű csapadék. Az előrejelzéseket megtekintve, inkább esőtől kellett tartanunk a szombati napon. Budapestről indulva hosszan esett is az eső, de szerencsére odaérve már napsütéses idő fogadott bennünket. Nagy őzlábgombából rengeteg termett, így hallgatóink étkezési célra is gyűjthettek. A fajlistánkat most 104, a tananyagban is megtalálható gombafaj gyarapította, de előkerült több, védett és ritka faj is. Sokan vették a fáradságot, és ilyen nagy távolságra is eljöttek velünk. Köszönjük!

 

 

 

 Nógrád – 2022. szeptember 17.

 

 

 

Őszi első terepgyakorlatunkat a Börzsöny-hegység lábánál, Nógrád település határában bonyolítottuk le. Nagy várakozással tekintettünk a találkozó elé, hiszen több hónapos szárazság után, az elmúlt néhány hét csapadékosabb napjai hatására úgy nézett ki, hogy talán itt is értékelhető gombatermésre számíthatunk. Valóban nem érkeztünk hiába. Az időjárás ugyan kissé hidegebb volt az átlagosnál, de kárpótolt bennünket az a sok-sok gomba, amelyet a területen találtunk. Csak a tanfolyam anyagából 108 faj került elő, közöttük 4 védett gombafaj is. Hallgatóink nagyon lelkesek voltak, rengeteg gombát gyűjtöttek. A hűvös idő ellenére figyelmesen hallgatták Vasas Gizus előadását, és kitartottak késő délutánig. Az égiek könyörületesek voltak hozzánk, megúsztuk az esőt is. Mindenkinek köszönjük a részvételt!

 

 

 

 

 Retyezáti gombásztábor – 2022. július 12-17.

 

 

 

Lassan már hagyománnyá válik nálunk a retyezáti gombásztábor, ennek megfelelően idén is rendkívüli érdeklődés övezte erdélyi összejövetelünket. Összesen 84 fő részvételével, nagy sikerrel bonyolítottuk le nyári rendezvényünket.

Az időjárásra vonatkozó előrejelzések sajnos nem voltak túl bíztatóak. Szűkebb pátriánkban több évtizede nem látott aszály tombolt, s a Déli-Kárpátokban is jóval kevesebb eső esett az átlagosnál.
Gombát mégis találtunk, nem is keveset. Összesen 173 gombafaj jegyeztünk fel a Retyezátból, valamint a szomszédos Páring-hegységből. A talált fajokból 82 szerepel a szakellenőri tananyag fajlistáján. A leggyakoribb gombafajok többször is előjöttek a különböző területekről, ami a szakellenőri tanfolyam hallgatóinak jelentős segítséget adott a fajok megtanulásához, a vizsgára történő felkészüléshez. A határozásra, a mikroszkopizálásra és a gombabemutatóra esténként került sor, miután mindenki visszaérkezett a szálláshelyre.

A túrázásnál Zólya Csaba, vulkáni református lelkész volt a segítségünkre, akinek vezetésével eljutottunk a Retyezát-hegység legnagyobb tengerszeméhez, a 2040 m-es magasságban található Bukura-tóhoz. A gyakorlott túrázók közül néhányan megmászták a legmagasabb csúcsokat (Retyezát: 2484 m, Pelága: 2509 m) is.

Kötött kulturális programok nem voltak. Közösen néztük meg Őraljaboldogfalván a román stílusú református templomot, amely az egyik legrégebbi magyar emlék a környéken. Sokan kirándultak Vajdahunyadra, s nézték meg a Hunyadi-család várkastélyát, amelynek mása Budapesten, a Városligetben látható.

Péntek este a Magyarhoni Gombász Egylet nevében Trianon-emlékérmet adtunk át Zólya Csabának és feleségének, elismerve ezzel a szórványban élő magyarság összetartása és megmaradása érdekében végzett kitartó, fáradságos munkájukat.

Köszönjük, hogy ennyien jöttek a táborba, reméljük mindenki jól érezte magát. Természetesen jövőre is lesz retyezáti gombásztábor. Terveink szerint – közkívánatra – 1 nappal hosszabb lesz, 2023. július 10-től fog tartani július 16-ig.

 

 

 

 Kucsmagomba napok a Múzeumban – 2022. április 8-10.

 

 

Két év kényszerű kihagyás után ismét közösen rendezett tavaszi gombakiállítást a Magyarhoni Gombász Egylet és a Magyar Természettudományi Múzeum. Az MTM kupolacsarnokában lebonyolított, 3 napos kiállítást nagy érdeklődés kísérte. Az eső kissé későn érkezett, ezért csak kevés friss gombát tudtunk bemutatni, de a kiállított, fagyasztva-szárított példányok bőven kárpótolták látogatóinkat, hiszen megjelenésükben megtévesztésig hasonlítanak a frissen gyűjtöttekre. Összesen 230 gombafajt állítottunk ki, ezek között természetesen nem csak tavaszi, hanem nyári és őszi fajok is szerepeltek. A száraz tavaszi időjárás ellenére a gombaszépségversenyre a vártnál jóval több, 19 nevezés érkezett. A szépségverseny jelöltjeire nagy számú, összesen 662 szavazatot adtak le a látogatók. A legfontosabb ehető és mérgező gombafajok fényképeit monitoron megjelenítve, „slideshow” formájában is láthatta a közönség. A vállalkozó kedvű jelöltek gombaspórákból preparátumot is készíthettek, amelyet aztán a mikroszkóp alatt vehettek szemügyre. A gyereksarokban gombás rejtvények és memóriajáték szórakoztatta a legifjabb generáció képviselőit. Kiemelkedő színfoltja volt a kiállításnak a gombatotó, amelynek keretében külön asztalon, sorszámozva 50 gyakori, fagyasztva-szárított gombafajt állítottunk ki, név nélkül természetesen. A látogatók tesztelhették a tudásukat, egy üres sorszámozott lapra kellett felírniuk a fajok nevét, utána pedig megoldókulccsal ellenőrizhették a találatokat. A tavaszi gombakiállítás hatalmas sikert aratott, közel 3000 fő nézte meg a három nap alatt. Külön köszönjük a szervezők és a segítők áldozatos, kitartó és szakszerű munkáját!

 

Helyezettek és díjak a gombaszépségversenyen

 

1. helyezést ért el a 3-as nevezési számú osztrák csészegomba (Sarcoscypha austriaca), 201 szavazattal. A gombát Csermely Orsolya nevezte be a szépségversenyre. Nyereménye egy 2TB-os külső merevlemez.

 

 

 

2. helyezést ért el a 4-es nevezési számú háromszínű egyrétűtapló (Daedalopsis tricolor), 181 szavazattal. A gombát Szerecz György nevezte be a szépségversenyre. Nyereménye egy 256 GB-os pendrive.

 

 

 

3. helyezést ért el a 2-es nevezési számú hegyes kucsmagomba (Morchella deliciosa), 66 szavazattal. A gombát  Eisemann-Both Emese nevezte be a szépségversenyre. Nyereménye egy 64 GB-os pendrive.

 

 

A nyerteseknek szívből gratulálunk!

 

 Elindult az új tanfolyamunk – 2021. november 27.

 

 

Az idei év meglehetősen száraznak bizonyult, valamint a Covid-járvány is tetézte gondjainkat. Ennek ellenére idén is sokan jelentkeztek a Magyarhoni Gombász Egylet gombaszakellenőri tanfolyamára. 42 hallgatóval kötöttünk képzési szerződést, és a képzés díjáról – magától értetődően – mindenkinek személyre szóló számlát állítottunk ki. A beiratkozás szombaton 9-től 10 óráig tartott, utána Dr. Locsmándi Csaba alaktani előadását hallgathattuk, egészen délután 15 óráig.
Köszönjük hallgatóinknak, hogy bennünket tiszteltek meg bizalmukkal, és a Magyarhoni Gombász Egylet tanfolyamára jelentkeztek. Az elvárásoknak – a korábbi évekhez hasonlóan – megpróbálunk mindenben megfelelni!

 

 

 Szakellenőri vizsga – 2021. november 6.

 

 

A Covid-járvány 4. hulláma a fertőzöttek tekintetében már újabb napi csúcsokat dönget, de hallgatóink is csúcsot állítottak fel a vizsgára jelentkezők számában. Összesen 42 hallgatónk jelentkezett szakellenőri vizsgára. Ez a szám annál is inkább figyelemre méltó, hiszen a legutóbbi évtized talán legszárazabb éve volt az idei. A liofilizált gombapreparátumok és a kissé csapadékosabb októberre átvitt terepgyakorlatok azonban jelentős segítséget nyújtottak a hallgatók vizsgára való felkészülésében.

A szóbeli vizsgát a tavalyihoz hasonlóan írásbeli előzte meg. A „beugró” gombatotó keretében összesen 30, ehető és mérgező gombafajt kellett fényképekről felismernie a jelölteknek. Alaktan, élettan és környezettan tárgyakból szintén írásbeli vizsgára került sor, Prof. dr. Vetter János irányításával.

A szóbeli vizsgán gombatoxikológiából Prof. dr. Jancsó Gábor, gombaismeretből dr. Vasas Gizella, gombaismeretből és gombatermesztésből dr. Locsmándi Csaba, gombakereskedelemből pedig Lovász Károly vizsgáztatott. A vizsgabizottság elnöki tisztét dr. Lucskai Attila, az Agrárminisztérium ökogazdálkodási és mikológiai szakreferense látta el, aki a gombagyűjteményeket is értékelte.

Örömmel számolhatunk be arról, hogy a jelentkezők többsége, 38 fő megfelelt a vizsgakövetelményeknek, így nekik átadhattuk a szakellenőri tanúsítványt. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a tanúsítványok átadására idő hiányában csak egy héttel később, november 13-án került sor.

A nehéz időszak ellenére is sikeres évet zártunk. Oktatóink rengeteg többletmunkát vállaltak az online előadásokkal, amelyek anyagát a felkészülés megkönnyítése érdekében hallgatóink rendelkezésére bocsátottuk. A hallgatók által küldött gombafotókat meghatároztuk, így ösztönözve őket arra, hogy saját maguk is járjanak gyűjteni, és próbálják azonosítani a fajokat. A fajok ismeretének elsajátítása az idei tanévben a hallgatóktól is egy átlagos évnél sokkal több tanulást, szorgalmat és kitartást követelt.


Oktatóinknak és hallgatóinknak is köszönjük a közös sikert, amelynek bizonyítéka az átadott rekordszámú szakellenőri tanúsítvány. Gratulálunk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Gyótapuszta, Nagybajom – 2021. október 30-31.

 

Az elmúlt években többször is jártunk a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben, és az idei ősz is megerősített bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy ha országosan szárazság van, akkor is érdemes felkeresni ezt a területet, mert a különleges talajtani adottságok és a mikroklimatikus viszonyok az átlagosnál jóval kedvezőbb feltételeket biztosítanak a gombák termőtestképzéséhez. Szombaton a Tájvédelmi Körzet északi, vasárnap pedig a déli részét látogattuk meg kétnapos terepgyakorlatunk keretében. A korhadékbontó fajok mellett számos gyökérkapcsolt gombafajt is találtunk, köszönhetően hallgatóink lelkes gyűjtőmunkájának. A fajlistába most 113, a tananyagban is megtalálható gombafaj került be, jóval több, mint az előző alkalommal. A vasárnapi foglalkozás helyszínének biztosításában köszönjük a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársainak segítségét!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Őszi Gombafesztivál – 2021. október 15-17.

 

Lassan már hagyománnyá válik Magyarhoni Gombász Egylet és Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) közös szervezésében és rendezésében lebonyolított Őszi Gombafesztivál, amely idén is az MTM kupolacsarnokában került megrendezésre. A Covid-járvány miatt korlátozó intézkedések bevezetése helyi szinten sem került sor, így oltási igazolvány és maszk viselése nélkül lehetett látogatni a háromnapos rendezvényt. Az október eleji esők nyomán a természetben még csak indulóban voltak a gombák a kiállítás kezdetére, szerencsére azonban sok segítőt, tagtársat és hallgatót tudtunk megmozgatni, akik önzetlenül segítettetk a gombák gyűjtésében és a kiállítás előkészítésében. 327 friss és 32 fagyasztva-szárított gombafajt állítottunk ki. A gombaszépségversenyre most 20 nevezés érkezett, a szépségverseny jelöltjeire összesen 284 szavazatot adtak le. A legfontosabb ehető és mérgező gombafajok fényképeit monitoron megjelenítve, „slideshow” formájában is láthatta a közönség. A vállalkozó kedvűek gombaspórákból preparátumot is készíthettek, amelyet aztán mikroszkóp alatt vehettek szemügyre. Újdonságként jelentkeztünk a gombatotóval, amelynek keretében a látogatók felmérhették fajismereti tudásukat, 50 gyakoribb gombafajt kellett felismerniük.

Külön köszönjük a szervezők és a segítők áldozatos, kitartó és szakszerű munkáját!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Helyezettek és díjak a gombaszépségversenyen

 

1. helyezést ért el a 2-es nevezési számú légyölő galóca (Amanita muscaria), 83 szavazattal. A gombát Aschenbrenner Zoltán nevezte be a szépségversenyre. Nyereménye a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira 2021. dec. 31-ig érvényes, egyszeri belépésre jogosító családi belépő és egy 8 x 40-es Olympus távcső.

 

 

2. helyezést ért el a 5-ös nevezési számú narancsszínű csészegomba (Aleuria aurantia), 40 szavazattal. A gombát  Aschenbrenner Zoltán nevezte be a szépségversenyre. Nyereménye a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira 2021. dec. 31-ig érvényes, egyszeri belépésre jogosító családi belépő és egy Olympus színházi látcső.

 

 

3. helyezést ért el a 6-os nevezési számú lila pereszke (Lepista nuda), 22 szavazattal. A gombát  Aschenbrenner Zoltán nevezte be a szépségversenyre. Nyereménye a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira 2021. dec. 31-ig érvényes, egyszeri belépésre jogosító családi belépő, 2 db pendrive és 1 üveg minőségi vörösbor.

 

 

4-5. helyezést ért el a 3-es nevezési számú nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera), 21 szavazattal. A gombát Eisemann András nevezte be a szépségversenyre. Ugyancsak 21 szavazatot kapott a 17-ös nevezési számú narancsvörös álrókagomba (Hygrophoropsis aurantiaca). Utóbbi gombát Jakosa Péter nevezte be a szépségversenyre. Nyereményük a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira 2021. dec. 31-ig érvényes, egyszeri belépésre jogosító egy-egy családi belépő, egy-egy pendrive, valamint  egy-egy üveg minőségi vörösbor. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6. helyezést ért el a 7-es nevezési számú lepketapló (Trametes versicolor), 15 szavazattal. A gombát Aschenbrenner Zoltán nevezte be a szépségversenyre. Nyereménye a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira 2021. dec. 31-ig érvényes, egyszeri belépésre jogosító családi belépő, valamint 1 db pendrive.

 

 

A nyerteseknek szívből gratulálunk!

 

 

 

 Meghívó

 

 

Szeretettel várjuk kedves látogatóinkat  a Magyar Természettudományi Múzeummal közös rendezvényünkre, az Őszi Gombafesztiválra. Az elmúlt napokban több helyen is esett az országban jelentős mennyiségű csapadék, s ha az égiek továbbra is kegyesek lesznek hozzánk, akkor sok, frissen begyűjtött gombafajt tudunk majd bemutatni a kiállításon. Természetesen ott lesznek a szokásos tavaszi gombafajok is, élethű, fagyasztva-szárított formában.  Biztatunk mindenkit, hogy hozza be a saját maga által gyűjtött gombákat! Ezeket meghatározzuk, igény szerint ki is állítjuk, a legszebbeket pedig be lehet nevezni a szépségversenyre. Az idei őszi gombakiállításon újabb érdekességgel, gombatotóval jelentkezünk. Ennek keretében a vállalkozó szellemű látogatók próbára tehetik gombaismeretüket, 50 gyakori, ehető és mérgező fajt  kell felismerniük. Mikroszkopizálásra is lesz lehetőség, megfigyelhetjük néhány fontosabb gombanemzetség jellegzetes spóráit, valamint más, érdekes mikroszkópos struktúrákat.

Az Őszi Gombafesztiválon személyesen is jelentkezhetnek az érdeklődők a Magyarhoni Gombász Egylet 2021. november 27-én induló, gombaszakellenőri képesítést adó tanfolyamára!

Nova – 2021. október 8-10.

 

 

A gyótapusztai sikeres terepgyakorlat után bizakodva és reményekkel telve indultunk péntek reggel Budapestről a Közép-Zalai-dombságba, ismertebb nevén Göcsejbe. Szállást Nován foglaltunk, itt tudtak nagyobb létszámú csoportot fogadni. Innen jól meg tudtuk közelíteni a Zalai-dombság ismert gombászterületeit, de az őrségi erdőkbe is viszonylag rövid idő alatt eljutottunk. Utóbbi azért is volt fontos szempont, mert ilyenkor októberben már rövidebbek a nappalok, szerettünk volna minél több időt gombászással tölteni, az utazás helyett. A három nap gyorsan eltelt. Pénteken a Nova környéki erdőket látogattuk meg, szombaton az Őrségbe, Magyarszombatfára mentünk, majd vasárnap ismét Nova mellett gyűjtöttünk gombát. A tananyag fajainak csaknem 50%-át élőben is láthatták hallgatóink, összesen 151-et!

Elmondhatjuk, hogy sikeres terepgyakorlatot bonyolítottunk le. Köszönjük hallgatóinknak a részvételt, a figyelmet és az együttműködést! Sokaknak közülük ez a terepgyakorlat adta meg azt a biztos fajfelismerést, amelynek birtokában már sikerrel vehetik a következő akadályt, a szakellenőri vizsgát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Gyótapuszta – 2021. október 2-3.

 

 

Szombaton és vasárnap a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetet, közelebbről Gyótapusztát látogattuk meg. Növénytani szempontból is rendkívül érdekes a terület, ugyanis növénytársulásai már néhány méteres szintkülönbség hatására is jelentősen változnak, a vízellátottság függvényében. A mélyebb részeken égerligeteket találunk, kissé magasabban helyenként tölgy-kőris-szil ligeterdőket, feljebb cserestölgyesek fordulnak elő, gyakran savanyú foltokkal. Megjelenik a középhegységeinkben 600-800 m-es magasságban gyakori bükk is, amely itt 120 m tengerszint feletti magasságig is leereszkedhet. A lombos fák mellett gyakori az erdei fenyő, az Őrség hangulatát kölcsönözve a tájnak.
A fafajok változatossága gombászati szempontól mindenképp jó előjel, feltéve, ha ez elegendő mennyiségű csapadékkal társul. Az indulást megelőzően alaposan átböngésztük az országos csapadéktérképeket, s ez alapján esett a választásunk Gyótapusztára, továbbá 2019-ben is jó eredménnyel jártunk itt, egy hasonlóan aszályos ősz kellős közepén.
Most sem kellett csalatkoznunk. Bár zömmel korhadékbontó fajokat találtunk, de a tananyagban szereplő fajok közül sokkal találkozhattak hallgatóink. Egy-két védett gombát is találtunk (gyökeres álpereszke, tönkös kacskagomba). A tanfolyami hallgatók nagyon lelkesek voltak, két nap alatt összesen 134 gombafajt gyűjtöttek, ebből 93 faj szerepel a tanfolyam anyagában.
Köszönjük a részvételt!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Gombatotó – 2021. szeptember 18.

 

 

A rendkívüli szárazság és az országos csapadékhiány miatt nem láttuk értelmét, hogy szeptember 18-án és 19-én megtartsuk a meghirdetett terepgyakorlatot. Ilyenkor jól jönnek a fagyasztva-szárított gombák, amelyek alaktani tulajdonságai nagyon hasonlóak friss társaikéhoz, de óriási előnyük, hogy nem mennek tönkre néhány napon belül, oktatási célokra bármikor felhasználhatók.

A gombatotó keretében 93 fajt kellett felismerni a hallgatóknak. Természetesen az egyes fajokból a legjellemzőbb fagyasztva-szárított preparátumokat helyeztük ki, ezzel is megkönnyítve a felismerésüket.

A visszajelzéseket megismerve elmondhatjuk, hogy a gombatotó osztatlan sikert aratott. Néhány héttel a vizsga előtt a hallgatók felmérhették tudásukat, kiderült, hogy mely fajokról nem biztosak még az ismereteik, milyen területeken vannak még pótolnivalók. Reméljük, hogy ez a felismerési verseny sokakat megnyugtatott, hogy alapos fajismerettel rendelkeznek, amelynek birtokában érdemes a szakellenőri vizsgára jelentkezni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Retyezáti gombásztábor – 2021. július 13-25.

 

 

 

A tavalyi évben sajnos a Covid-járvány keresztülhúzta a számításainkat, és elmaradt a retyezáti gombásztábor. Így utólag visszagondolva úgy látjuk, jól döntöttünk, nem kockáztattunk egy esetleges súlyos lefolyású fertőzést a hallgatók körében. Idén viszont újult erővel fogtunk neki a gombásztábor szervezésének. Két turnust indítottunk, tavalyi hallgatóinknak is lehetőséget biztosítva a részvételre. Az első turnusban (júl. 13-18.) az idei tanfolyamunk hallgatói vettek részt, míg a második turnusban (júl. 20-25.) a tavalyi és a korábbi évek hallgatói jöttek. Családtagok és ismerősök is jelentkezhettek, csak a szálló befogadóképessége (70 fő/ turnus) szabott korlátot, így összesen 140 fő csodálhatta meg az Erdély és a Retyezát-hegység természeti szépségeit.

Az időjárás az átlagosnál melegebb és szárazabb volt hazánknak e távoli szegletében is. Az első héten a hőmérséklet 1000 m-es magasságban elérte a 27 °C-ot. A második hétre valamennyire lehűlt az idő, 20 °C körüli maximumokkal, valamint a hét elején csapadékban sem volt hiány. Esténként a napközben gyűjtött gombafajokat meghatároztuk és bemutattuk a hallgatóknak. A kedvezőnek nem mondható időjárás ellenére is mindkét héten kb. 150 gombafaj jött össze.

A hegyi túrák során munkánkat Zólya Csaba helyi református lelkész segítette, akinek vezetésével eljutottunk a Retyezát-hegység legnagyobb tengerszeméhez, a 2040 m-es tengerszint feletti magasságban található Bukura-tóhoz. A gyakorlott túrázók közül néhányan megmászták a legmagasabb csúcsokat: Retyezát (2484 m), Pelága (2509 m).

Kötött kulturális programok nem voltak. Közösen néztük meg Őraljaboldogfalván a román stílusú református templomot, amely az egyik legrégebbi magyar emlék a környéken. Sokan kirándultak Vajdahunyadra, s tekintették meg a Hunyadi-család várkastélyát, amelynek mása Budapesten, a Városligetben látható.

Köszönjük a részvételt mindenkinek! Reméljük, hogy sokan megszerették ezt a csodálatos tájat, és élményekkel gazdagodva, valamint gombaismeretüket is elmélyítve tértek haza a Retyezátból.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Szakellenőri vizsga – 2020. november 7.

 

 

Az októberi gombaszezonra sűrített terepgyakorlatok nagy segítséget adtak hallgatóinknak a vizsgára történő alapos felkészülésben. Szinte utolsó pillanatban, még a rendezvényeket korlátozó intézkedések bevezetése előtt sikerült lebonyolítanunk a vizsgát, november 7-én.
Tanfolyamunk hallgatói közül 21 fő fő gondolta úgy, hogy gombaszakellenőri vizsga keretében ad számot tudásáról. A szóbeli vizsgát a tavalyihoz hasonlóan írásbeli előzte meg, amelyen összesen 30, ehető és mérgező gombafajt kellett felismernie a jelölteknek.
Prof. dr. Vetter János sajnos személyesen nem tudott részt venni a vizsgán, ezért alaktan, élettan és környezettan tárgyakból szintén írásbeli vizsgára került sor. A vizsgakérdésekre adott írásbeli válaszokat Professzor úr otthonában osztályozta, és az eredményeket még a délelőtt folyamán továbbította Vizsgabizottságunknak.
A szóbeli vizsgán gombatoxikológiából Prof. dr. Jancsó Gábor, gombaismeretből dr. Vasas Gizella, gombaismeretből és gombatermesztésből dr. Locsmándi Csaba, gombakereskedelemből pedig Lovász Károly vizsgáztatott. A vizsgabizottság elnöki tisztét dr. Lucskai Attila, az Agrárminisztérium ökogazdálkodási és mikológiai szakreferense látta el, aki a gombagyűjteményeket is értékelte.
Örömmel számolhatunk be arról, hogy a jelöltek mindegyike megfelelt a vizsgakövetelményeknek, így valamennyiüknek átadhattuk a szakellenőri tanúsítványt. Köszönjük hallgatóink alapos felkészülését és a vizsgán mutatott jó teljesítményét. Gratulálunk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Budakeszi – 2020. június 26.

 

 

Második, idei terepgyakorlatunkat jól bevált helyre, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (közismert nevén: Korányi-kórház) mellé szerveztük. A gyakorlatot tagtársunk, Hegedűs Évike vezette. Hallgatóink töretlen lelkesedéssel gyűjtötték a gombákat, sok tinóruféle (változékony, cékla, okkerszínű) került elő a környékről, de tömegesen jött elő a gyöngyös tejelőgomba is. A szakellenőri tanfolyam anyagából 64 fajt találtunk a helyszínen, ezekből 16 faj az árusíthatók között is szerepel. Egy védett faj, az olaszgomba is megjelent. Mindannyian jól éreztük magunkat, hallgatóink sokat tanultak ezen a terepgyakorlaton is, fajismeretük jelentősen bővült. Köszönjük a részvételt!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Normafa – 2020. június 13.

 

 

Hála Istennek, a hosszú járványos időszak nem szegte kedvét szakellenőri csoportunk hallgatóinak, csaknem teljes létszámban, gombára kiéhezve jelentek meg első, idei terepgyakorlatunkon a Normafánál. Az autóval érkezőknek a parkolás egy kicsit problémásnak bizonyult, mert az egyik parkolót átépítés miatt lezárták, de végül, ha távolabb is, mindenki talált helyet a gépkocsija számára. A májusi nagy szárazság után túl sok gombára nem számítottunk, azonban sokan a saját gyűjtésüket is magukkal hozták a korábbi napokról, oktatóink is jártak terepen a megelőző napokban, így sikerült a bemutatott fajok számát 70 fölé tornászni, ezek közül 54 faj a szakellenőri fajlistában is megtalálható. Tekintettel a nyár eleji időszakra, ez nem is rossz eredmény. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, csak a terepgyakorlat vége felé dördült meg az ég, szerencsére néhány csepp esővel megúsztuk. Mindenkinek köszönjük a megjelenést és a tevékeny közreműködést!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Advent – 2019. december 14.

 

 

 

Nagy várakozással készültünk idei, adventi karácsonyváró és évbúcsúztató rendezvényünkre. Sokan jelezték előzetesen részvételüket, ezért összejövetelünket nem a szokásos tantermünkben, hanem a Tündérpalota nagytermében tartottuk, 39 fő részvételével. Az adventi koszorú három égő gyertyája mellett, idén már feldíszített karácsonyfával is vártuk a Megváltó születését. Volt minden földi jó, étel-ital, ismét gyönyörű – és finom – tortát kaptunk Bartucz Györgyitől, ezenkívül kellemes karácsonyi dalok is fokozták a jó hangulatot. A résztvevőknek karácsonyi ajándékkal kedveskedtünk. Dr. Locsmándi Csaba MHGE elnök beszámolt a 2019-es év egyesületi életének legfontosabb történéseiről. Bariczné Kóta Beáta saját verseit olvasta fel, Szerecz György pedig humoros, gombás történeteit adta elő. Mindkettőt nagy tapssal jutalmazta a hallgatóság. Dr. Vetter János professzor úr József Attila verssel készült, amely szintén osztatlan tetszést aratott a hallgatóság körében.

Mindenkinek köszönjük a részvételt, áldott, békés Karácsonyi Ünnepeket kívánunk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elindult az újabb tanfolyamunk – 2019. november 23.

 

 

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is nagyon sokan jelentkeztek a Magyarhoni Gombász Egylet gombaszakellenőri tanfolyamára. Senkit sem akartunk visszautasítani, ezért a hallgatói létszámot a tantermünk befogadóképességének határáig megemeltük, így Istennek hála, minden jelentkezőnek jutott ülőhely. 55 hallgatóval kötöttünk képzési szerződést, és a képzés díjáról – magától értetődően – mindenkinek személyre szóló számlát állítottunk ki. A tanfolyamot Dr. Lucskai Attila, az Agrárminisztérium mikológiai szakreferense nyitotta meg. A beiratkozás 9-től 10-ig tartott, utána Dr. Vetter János egyetemi tanár tartott alaktani és élettani előadást, egészen délután 15 óráig.

Köszönjük hallgatóinknak, hogy bennünket tiszteltek meg bizalmukkal, és a Magyarhoni Gombász Egylet tanfolyamára jelentkeztek. A fokozott elvárásoknak – a korábbi évekhez hasonlóan – megpróbálunk mindenben megfelelni!

 

 Szakellenőri vizsga – 2019. november 9.

 

 

A meglehetősen aszályos őszi időjárás sem szegte kedvét tanfolyamunk hallgatóinak, 29 fő gondolta úgy, hogy gombaszakellenőri vizsga keretében ad számot tudásáról. A szóbeli vizsgát a tavalyitól eltérően most írásbeli előzte meg, amelyen összesen 30, ehető és mérgező gombafajt kellett felismernie a jelölteknek. Alaktan, élettan és környezettan tárgyakból Prof. dr. Vetter János, gombatoxikológiából Prof. dr. Jancsó Gábor, gombaismeretből dr. Vasas Gizella, gombaismeretből és gombatermesztésből dr. Locsmándi Csaba, gombakereskedelemből pedig Lovász Károly vizsgáztatta a hallgatókat. A vizsgabizottság elnöki tisztét dr. Lucskai Attila, az Agrárminisztérium ökogazdálkodási és mikológiai szakreferense látta el.

Örömmel jelentjük, hogy a vizsgázók mindegyike megfelelt a követelményeknek, így valamennyiüknek átadhattuk a szakellenőri tanúsítványt. Köszönjük hallgatóink alapos felkészülését, és a vizsgán mutatott jó teljesítményét. Gratulálunk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Őszi Gombafesztivál – 2019. szeptember 27-29.

 

 

Immár ötödik alkalommal rendezett közös gombakiállítást a Magyarhoni Gombász Egylet és a Magyar Természettudományi Múzeum. A nagy érdeklődéssel kísért, 3 napos Őszi Gombafesztivál az MTM kupolacsarnokában került megrendezésre, 2019 szept. 27-től 29-ig. Az aszályos időjárás ellenére 317 gombafajt tudtunk frissen kiállítani, ezen felül 31 fagyasztva-szárított gombát is. A gombaszépségversenyre 22 nevezés érkezett, a szépségverseny jelöltjeire összesen 452 szavazatot adtak le. A kiállítás fajait tárlatvezetés keretében mutattuk be, kiemelve azok legfontosabb tulajdonságait. A legfontosabb ehető és mérgező gombafajok fényképeit monitoron megjelenítve, „slideshow” formájában is láthatta a közönség. Szinte folyamatos üzemben működött a gombaszimatszonda, ahol az egyes gombafajokra jellemző szagokat kellett felismerni az érdeklődőknek. A vállalkozó kedvű jelöltek gombaspórákból preparátumot is készíthettek, amelyet aztán a mikroszkóp alatt vehettek szemügyre. A gyereksarokban gombatotó, gombás rejtvények és memóriajáték szórakoztatta a legifjabb generáció képviselőit. Szombaton egy órás szakmai előadást tartottunk a gombák folyékony nitrogénben történő, hosszútávú tárolásának lehetőségeiről.

Köszönjük látogatóinknak, hogy megtekintették a kiállítást, és aktívan részt vettek a programokban. Külön köszönet jár a szervezők és a segítők áldozatos, kitartó munkájáért. Jövő tavasszal, a Kucsmagomba Napokon mindenkit visszavárunk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Helyezettek és díjak a gombaszépségversenyen

 

1. helyezést ért el a 3-as nevezési számú légyölő galóca (Amanita muscaria), 112 szavazattal. A gombát Fábián Attiláné nevezte be a szépségversenyre. Nyereménye a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira 2019. dec. 31-ig érvényes, többszöri belépésre jogosító családi belépő, és Locsmándi-Vasas: Erdők-mezők gombái c. könyve, valamint Olympus ajándékcsomag, 1TB-os külső merevlemezzel.

 

 

2. helyezést ért el a 4-es nevezési számú körtealakú pöfeteg (Lycoperdon pyriforme), 72 szavazattal. A gombát Vidra Gyula nevezte be a szépségversenyre. Nyereménye a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira 2019. dec. 31-ig érvényes, két személy részére, egy alkalomra szóló belépő, valamint Olympus ajándékcsomag, 1TB-os külső merevlemezzel.

 

 

3. helyezést ért el a 5-ös nevezési számú petrezselyemgomba (Hericium coralloides), 33 szavazattal. A gombát Vidra Gyula nevezte be a szépségversenyre. Nyereménye a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira 2019. dec. 31-ig érvényes, egyszeri belépésre jogosító belépő, valamint Olympus ajándékcsomag, 1TB-os külső merevlemezzel.

 

 

4. helyezést ért el a 1-es nevezési számú nagyspórás csiperke (Agaricus crocodilinus), 27 szavazattal. A gombát dr. Gaál Csaba nevezte be a szépségversenyre. Nyereménye Olympus ajándékcsomag, 8GB-os pendrive-val.

 

 

5. helyezést ért el a 21-es nevezési számú légyölő galóca (Amanita muscaria), 25 szavazattal. A gombát Besze Józsefné nevezte be a szépségversenyre. Nyereménye Olympus ajándékcsomag, 8GB-os pendrive-val.

 

 

6. helyezést ért el a 19-es nevezési számú narancsszínű csészegomba (Aleuria aurantia), 21 szavazattal. A gombát Bariczné Kóta Beáta nevezte be a szépségversenyre. Nyereménye Olympus ajándékcsomag, 8GB-os pendrive-val.

 

 

A nyerteseknek szívből gratulálunk!

 

 

 

 

 

Őrségi terepgyakorlat – 2019. szeptember 20-22.

 

 

Sajnos az „esőisten” az idei őszön nem túl kegyes hozzánk, hiszen „gyermekei” a gombák nem jelennek meg valami irdatlan nagy bőségben. Úgy is mondhatnánk, hogy a mezőkön porzik a föld és az erdőben csörög az avar, gomba pedig csak mutatóba akad. Természetesen egy mindenre elkötelezett gombász ilyenkor sem adja fel, hanem megkeresi azokat a területeket, ahol van több-kevesebb remény gombagyűjtésre. Mi is ezt tettük. Utánanéztünk, hogy hol esett a legtöbb eső az elmúlt néhány hétben, tájékoztatást kértünk a gombahelyzetről a helyi ismerősöktől, és személyesen is megnéztük a lehetséges helyszínek egy részét.

Az Őrség gombászati szempontból lehangoló volt, de a szállást már korábban lefoglaltuk Ispánkon, ezért két éjszakát mindenképp ott kellett töltenünk. Pénteken viszont nem közvetlenül a szállásra indultunk Budapestről, hanem a Kőszegi-hegység környékének néhány ígéretes területét látogattuk meg, ahol az előző hetekben közel 100 mm eső esett. Nem kellett csalatkoznunk, sok tanfolyamon oktatott faj került elő. Ehető gombát is találtunk bőségesen, így a szombati gombavacsora sem került veszélybe. Szombaton napközben a Vendvidékre mentünk, kevés sikerrel, bár néhány ritkább gombafaj azért ott is akadt. Este finom gombaleves és gombapörkölt várt bennünket, utána pedig gombabemutató és előadás következett. A vasárnapi visszaúton Valkonyán álltunk meg, itt viszonylag sok étkezési gombát találtunk, aki bírta még erővel a terepet, bőven megtölthette a kosarát.

Jól sikerült a terepgyakorlat, csak a tanfolyami anyagból 134 fajt regisztráltunk, összesen 220 fajt találtunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Retyezát – 2019. július 16-21.

 


A Koltói Gombásztábor után mi, szervezők majdhogynem „melegstartot” vettünk, hiszen a vasárnapi, Budapestre történő visszaérkezés után kedd reggel már kettő kisbusszal újra indultunk Erdélybe.  Most azonban nem észak-kelet felé vettük utunkat, hanem történelmi országunk és hazánk egy igazi magashegységét, a Déli- Kárpátokban található Retyezátot céloztuk meg. A személyautóval utazókkal együtt meglehetősen nagy létszámú, több mint 70 főt számláló magyar csoporttal érkeztünk erre a csodálatos, természeti szépségekben gazdag, nagyrészt román ajkúak lakta területre.

A gombásztáborban elsősorban tanfolyami hallgatók, valamint azok családtagjai és ismerősei vettek részt. Az időjárás rendelésre sem lehetett volna jobb, szinte végig napsütéses, kellemes időben volt részünk, csak az egyik napon zavarta meg kisebb délutáni eső a gombásztúránkat. Medvével vagy viperával szerencsére egyszer sem találkoztunk, ellenben rókagombát mindenki kedvére való mennyiségben találhatott a meredek, mohával gazdagon kipárnázott hegyoldalakon.

Esténként Dr. Vasas Gizella mutatta be – néha éjszakába nyúló – előadás keretében a begyűjtött gombafajokat. Dr. Jancsó Gábor nagy tetszést arató gombatotóval lepte meg a hallgatóságot. Aki még bírta erővel, gombaspórákat is megfigyelhetett mikroszkóp alatt, Dr. Locsmándi Csaba felügyelete mellett. A Magyarhoni Gombász Egylet további tagjai is aktívan részt vettek a programok lebonyolításban. Külön köszönet ezért Hegedűs Évinek, Jánosik Józsinak és Marsalkó Zsuzsának. Mindenki nagyon lelkes volt, Szatmári Tivadar és Szerecz György képes túrabeszámolót is készített az egyik estére, a hallgatóság nagy örömére. Népes csapatunk a tábor időtartama alatt 205 gombafajt gyűjtött be. Többen hegymászó túrába is belevágtak, néhányan meghódították a Retyezát-csúcsot is, míg mások a tengerszemek és a vízesések felé indultak.

Magyarként erkölcsi kötelességünknek éreztük a környék legrégebbi magyar emlékének, az Árpád-korban épült őraljaboldogfalvai református templomnak a meglátogatását. Felemelő érzés volt, amikor a templom titokzatos homályában, a szentély előtt néhányunk ajkán megszólalt régi magyar himnuszunk, a Boldogasszony Anyánk. Magától értetődően meglátogattuk a közelben található, csodaszép vajdahunyadi várkastélyt is, a „Hunyadiak fészkét”, amelynek eddig sokan csak a városligeti mását látták Budapesten.

Köszönjük minden résztvevőnek az együtt eltöltött, kellemes napokat!

 

 

 

 

 

 

 

 

Koltói Gombásztábor – 2019. július 12.-17.

 


Immár 20. alkalommal rendezték meg a László Kálmán Gombászegyesület szervezésében erdélyi honfitársaink hagyományos nyári gombásztáborukat, ebben az évben a Nagybánya melletti, nagyrészt magyarok lakta kis településen, Koltón. A rendezvényen a Magyarhoni Gombász Egylet három tagja is részt vett. Dr. Jancsó Gábor a gombák védekező stratégiáiról tartott látványos előadást, dr. Locsmándi Csaba a Retyezát-hegység gombavilágából nyújtott ízelítőt, Dr. Vasas Gizella pedig Locsmándi-Vasas: Erdők-mezők gombái c. könyvét mutatta be a hallgatóságnak. Idő hiányában sajnos csak péntektől vasárnapig tudtunk maradni, de így is részt vettünk egy Nagybánya környéki sikeres gombásztúrán.

Nagyon jól éreztük magunkat, gratulálunk Zsigmond Győzőnek, a László Kálmán Gombászegyesület elnökének a sikeres szervezéshez, és köszönjük a meghívását!

 

 

 

 

 

 

 

 

Budakeszi – 2019. június 29.

 

 

Második idei terepgyakorlatunkat Budakeszin, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (közismert nevén: Korányi Kórház) közelében tartottuk. A gyakorlatot tagtársunk, Hegedűs Évike vezette. A több napos hőség után a csütörtöki hidegfront szerencsére lehűtötte a levegőt, bár csapadékot itt nem nagyon hozott, de legalább szombaton kellemes időben gombászhattunk. A szúnyogok itt sem kíméltek bennünket az erdőben, ezenkívül néhány dohányos is kellemetlenül az orrunk alá pöfékelt a környező padokról, amikor a kórház előtti parkolóban kezdtük megbeszélni a gombákat. Lehet, hogy a Korányiból ugrottak ki egy kis „felfrissülésre”?

Nos, ami a gombákat illeti, a kezdődő nyár eleji szárazság már kezdte éreztetni hatását, de így is közel 80 gombafajt találtunk, ebből 49 faj a szakellenőri tanfolyam anyagában is szerepel. Többen hoztak magukkal már korábban, más helyeken gyűjtött fajokat, külön köszönet érte. Legközelebb július közepén, a Retyezátban találkozunk!

 

 

 

 

 

Normafa – 2019. június 15.

 

 

Évadnyitó terepgyakorlatunkat június 15-én, szombaton a Normafánál tartottuk, amelynek tetején hosszú ideig egy vén, a monda szerint még Mátyás király ültette bükkfa állt. Ez a hely sokáig írók, költők és művészek kedvelt találkozóhelye volt. Itt énekelte Bellini: Norma című operájának nagyáriáját egyik európai hírű magyar énekesnőnk, 1840-ben. Ettől kezdve nevezték ezt a fát, és később a környező területet is Normafának. Az erősen korhadt faóriást több villámcsapás is érte az idők folyamán, majd 1927-ben kidőlt. Helyét ma emléktábla őrzi.

Szerencsére bennünket nem fogadott viszontagságos időjárás a helyszínen, villámok sem csattogtak a fejünk felett és kidőlő fáktól sem kellett tartanunk. Ellenben az égiek jól befűtöttek, kánikula volt a javából, és emellett az erdőben rengeteg, csapatokban támadó vérszívó szúnyog próbálta megkeseríteni az életünket. Alaposan felöltözve ugyan kevésbé csíptek, de ekkor az erős izzadás kellemetlen következményeit kellett elviselnünk. Azonban nem adtuk fel, és a kitartás meghozta a gyümölcsét. Több mint 70 gombafajt találtunk és határoztunk meg, a fajok megbeszélése után pedig gombatotót rendeztünk, amelynek keretében összesen 30, fagyasztva-szárított gomba felismerésével bizonyíthatták gyarapodó ismereteiket a résztvevők. Mindenkinek köszönjük a megjelenést!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kucsmagomba Napok a Múzeumban – 2019. április 5-7.

 

 

Közösen rendezett tavaszi gombakiállítást a Magyarhoni Gombász Egylet és a Magyar Természettudományi Múzeum. Az MTM kupolacsarnokában lebonyolított, 3 napos, ingyenesen megtekinthető kiállítást nagy érdeklődés kísérte. Sajnos az aszályos tavaszi időjárás miatt csak kevés friss gombát tudtunk bemutatni, de a kiállított, fagyasztva-szárított példányok bőven kárpótoltak bennünket, hiszen megjelenésükben megtévesztésig hasonlítanak a frissen gyűjtöttekre. Összesen 316 gombafajt állítottunk ki, ezek között természetesen nem csak tavaszi, hanem nyári és őszi fajok is szerepeltek. A gombaszépségversenyre 20 nevezés érkezett. A látogatók nagy számát mutatja, hogy a szépségverseny jelöltjeire minden eddiginél több, összesen 670 szavazatot adtak le. Naponta több alkalommal,  tárlatvezetés keretében mutattuk be a kiállítás fajait. A legfontosabb ehető és mérgező gombafajok fényképeit monitoron megjelenítve, „slideshow” formájában is láthatta a közönség. Szinte folyamatos üzemben működött a gombaszimatszonda, ahol az egyes gombafajokra jellemző szagokat kellett felismerni az érdeklődőknek. A vállalkozó kedvű jelöltek gombaspórákból preparátumot is készíthettek, amelyet aztán mikroszkóp alatt vehettek szemügyre. A gyereksarokban gombatotó, gombás rejtvények és memóriajáték szórakoztatta a legifjabb generáció képviselőit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Helyezettek és díjak a gombaszépségversenyen

 

1. helyezést ért el a 14-es nevezési számú osztrák csészegomba (Sarcoscypha austriaca), 165 szavazattal. A gombát Nagy Gabriella nevezte be a szépségversenyre. Nyereménye a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira 2019. dec. 31-ig érvényes, többszöri belépésre jogosító családi belépő, és Locsmándi-Vasas: Erdők-mezők gombái c. könyve.

 

 

 

2. helyezést ért el a 9-es nevezési számú hegyes kucsmagomba (Morchella deliciosa), 102 szavazattal. A gombát Szabó Attila nevezte be a szépségversenyre. Nyereménye a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira 2019. dec. 31-ig érvényes, többszöri belépésre jogosító családi belépő, Kárpáti Zsuzsanna gombás kifestőkönyve, valamint egy gombákat bemutató memóriajáték.

 

 

 

3. helyezést ért el a 10-es nevezési számú, bükkfa-tapló (Fomes fomentarius) és púpos egyrétűtapló (Trametes gibbosa) kompozíció, 92 szavazattal. A gombát Dredor Dominik nevezte be a szépségversenyre. Nyereménye a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításaira 2019. dec. 31-ig érvényes, többszöri belépésre jogosító családi belépő, és Kárpáti Zsuzsanna gombás kifestőkönyve.

 

 

 

4. helyezést ért el a 2-es nevezési számú osztrák csészegomba (Sarcoscypha austriaca), 80 szavazattal. A gombát Marsalkó Zsuzsánna nevezte be a szépségversenyre.

5. helyezést ért el a 1-es nevezési számú fenyő-kénvirággomba (Hypholoma capnoides), 36 szavazattal. A gombát Gáborné Barakonyi Ágnes nevezte be a szépségversenyre.

6. helyezést ért el a 16-os nevezési számú cseh kucsmagomba (Verpa bohemica), 30 szavazattal. A gombát Kókai Edit nevezte be a szépségversenyre.

7. helyezést ért el a 4-es nevezési számú bükkfa-tapló (Fomes fomentarius), 26 szavazattal. A gombát Dunai József nevezte be a szépségversenyre.

8. helyezést ért el a 8-as nevezési számú hegyes kucsmagomba (Morchella deliciosa), 23 szavazattal. A gombát Homonnai Mihály nevezte be a szépségversenyre.

9. helyezést ért el a 12-es nevezési számú gyapjas tintagomba (Coprinus comatus), 18 szavazattal. A gombát Bariczné Kóta Beáta nevezte be a szépségversenyre.

10. helyezést ért el a 17-es nevezési számú taplókompozíció, 16 szavazattal. A gombát Bálint Zoltán nevezte be a szépségversenyre.

 

A nyerteseknek szívből gratulálunk!

 

 

Galambgomba kavalkád – Szeged, 2018. december 12.

 

 

Bár karácsonyváró és évbúcsúztató rendezvényünket már megtartottuk, de ezzel az élet még nem állt meg a Magyarhoni Gombász Egylet berkeiben. Ez különösen igaz tagtársunkra, Dr. Vasas Gizellára, aki a Szegedi Tudományegyetem Biológiai Intézetében, közel 30 fős hallgatóság előtt tartott szenzációs előadást a magyarországi galambgomba fajokról. Az érdeklődők a kiosztott táblázatos határozókulcsok segítségével is nyomon követhették az előadást, a vetítés után pedig fagyasztva-szárított, élethű preparátumokon tanulmányozhatták a galambgombák legfontosabb, makroszkópos bélyegeit. Sándor Attilának köszönjük a meghívást, a megjelenteknek pedig a részvételt!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Évbúcsúztató – 2018. december 8.

 

 

Szombaton, délután 3 órakor vette kezdetét a Magyarhoni Gombász Egylet adventi karácsonyváró és évbúcsúztató rendezvénye. A rendezvényen csak meghívottak és egyesületünk tagjai vehettek részt. A közel 3 órás rendezvény nagyon jó hangulatban telt el. Kocsisné Bartucz Györgyi, volt tanfolyamhallgatónk – most már vizsgázott gombaszakellenőr – egy hatalmas, gombákkal díszített, MHGE feliratú tortával lepett meg bennünket. Szinte mindenki tartogatott valamilyen meglepetést, Schenkerik Zsuzsáék pl. finom, vargányás gombalevest kínáltak, de Marsalkó Zsuzsánna gombakrémes pogácsáját is gyorsan elkapkodták. Dr. Vetter János professzor úr is elfogadta meghívásunkat, és Wass Albert egyik regényéből olvasott fel rövid, megható részletet. Dr. Locsmándi Csaba verssel készült, az alkalomhoz illően, a szeretet jegyében Ady Endre: Karácsony című költeményét szavalta el. Szerecz György szakellenőr – aki szintén nálunk vizsgázott – humoros diabemutatóját nagy tapssal jutalmazta a hallgatóság. Szó esett még a 2018-as év legfontosabb egyesületi eseményeiről is, Dr. Locsmándi Csaba előadásában. Az ünnepség végén a meghívottaknak karácsonyi ajándékkal kedveskedtünk. Mindenkinek köszönjük a részvételt, áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Retyezát-hegység gombái – 2018. november 24.

 

Szombaton, 15 órától az MHGE elnöke, dr. Locsmándi Csaba tartott útibeszámolót a Déli-Kárpátok egyik magashegységében, a Retyezátban töltött néhány napos, nyári időszakról. Bepillantást nyerhettünk a hegység gazdag gombavilágába, megismerhettük a tengerszemek kialakulásának történetét, de a Hátszegi-medencében fellelhető, magyar vonatkozású kultúrtörténeti emlékek bemutatása sem hiányzott. A jelenléti ív tanúsága szerint 32 fő követte figyelemmel az érdekes előadást. Köszönjük!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elindult az új szakellenőri tanfolyam – 2018. november 24.

 

 

A jelentkezők létszáma tekintetében a „bőség zavarával küszködve” indítottuk el szombaton a 2018-2019-es, szakellenőri képesítést adó gombaismerői tanfolyamunkat. Az eredeti hallgatói létszámot a tantermünk befogadóképességéig megemeltük, így Istennek hála, minden jelentkezőnek jutott hely a tanfolyamon, valamint asztal és ülőhely is a tanteremben. 46 hallgatóval kötöttünk képzési szerződést, és a képzés díjáról – magától értetődően – mindenkinek személyre szóló számlát állítottunk ki. A tanfolyamot Dr. Lucskai Attila, az Agrárminisztérium mikológiai szakreferense nyitotta meg. A beiratkozás 9-től 10-ig tartott, utána Dr. Vetter János egyetemi tanár tartott didaktikus és élvezetes alaktani és élettani előadást, egészen délután 15 óráig. Hálásak vagyunk Professzor Úrnak a felülmúlhatatlan, közérthető előadásért, hallgatóinknak pedig köszönjük a megjelenést, a szorgalmas jegyzetelést és a több órás kitartó munkát!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szakellenőri vizsga – 2018. november 3.

 

Szombaton, reggel 9 órakor vette kezdetét a szakellenőri vizsga. Összesen 28 jelölt várt izgatottan arra, hogy a vizsgabizottság szólításának eleget téve, számot adjon tudása legjaváról. Alaktan, éllettan és környezettan tárgyakból Prof. dr. Vetter János, gombatoxikológiából Prof. dr. Jancsó Gábor, gombaismeretből dr. Vasas Gizella, gombaismeretből és gombatermesztésből dr. Locsmándi Csaba, gombakereskedelemből pedig Lovász Károly vizsgáztatta a hallgatókat. A vizsgabizottság elnöki tisztét dr. Lucskai Attila, az Agrárminisztérium ökogazdálkodási és mikológiai szakreferense látta el. A jelentkezők nagy száma és a vizsgáztatók alapossága is hozzájárult ahhoz, a vizsga időben kissé elhúzódott, az oklevelek átadására csak 17 óra után került sor. A 28 jelentkező mindegyike jeles vagy jó eredménnyel zárta a vizsgát. Jó volt látni a siker örömét és a megkönnyebbülés mosolyait a hallgatók arcán az oklevelek átadásakor. Gratulálunk hallgatóinknak, a közel egy évi kemény és kitartó munka, tanulás meghozta a gyümölcsét. Reméljük, viszontlátjuk még egymást a Magyarhoni Gombász Egylet előadásain vagy a továbbképző terepgyakorlatain.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vizsga előtti konzultáció – 2018. október 27.

 

Már a vizsgára történő felkészülés jegyében zajlott le szakellenőri tanfolyamunk utolsó előadása, amelynek keretében az előadók vizsgatételek szerint, dióhéjban foglalták össze a legfontosabb tudnivalókat. Jó néhány, a súlyponti részeket tisztázandó kérdés, felvetés is elhangzott a hallgatók részéről, amelyeket oktatóink közérthetően válaszoltak meg. Közös sikerünk, hogy a vizsgára a hallgatók nagy része (30 fő) jelentkezett. Találkozunk a szakellenőri vizsgán, 2018. november 3-án, délelőtt 9 órakor!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pilisszántó – 2018. október 20.

 

Szombaton a Pilisben tartottuk szakellenőri tanfolyamunk ez évi utolsó terepgyakorlatát. Szerte az országban nagy a szárazság, de friss gombát azért találtunk, valamint az itt begyűjtött anyagot liofilizált gombákkal egészítettük ki a bemutatóra és a megbeszélésre. 42 frissen gyűjtött gombafaj került terítékre, továbbá 56 fagyasztva-szárított, élethű gombát is bemutattunk. Nagyon sok hallgató jött el erre a terepgyakorlatra is, akiknek a gombaszegény időszak sem vette el a kedvét, nagy figyelemmel hallgatták dr. Vasas Gizella kitűnő előadását a kiállított gombákról. A terepgyakorlatok zárásaként csoportkép is készült a résztvevőkről.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Országos Gombafelismerési Verseny

 

Idén, október 9-én rendezte meg a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága (röviden: CSAPI) a már hagyományosnak mondható gombafelismerési versenyét, a Fővám téri Vásárcsarnok gyönyörű műemlék épületében, amely a magyarországi historizmus téglaépítészetének talán a legszebb alkotása. A kiírás szerint csak gyakorló gombaszakellenőrök vehettek részt a versenyen, ahol 60 kiállított gombafajt kellett a részvevőknek felismerniük. 28 jelentkező érkezett a versenyre, az ország számos pontjáról, a teljesség igénye nélkül Budapestről, Nyíregyházáról, Debrecenből, Szentesről, Gyuláról, Tiszafüredről és Szombathelyről. Az első díjat a Magyarhoni Gombász Egylet tagja, a CSAPI munkatársa, Hegedűs Lászlóné kapta, aki ezen a megmérettetésen is kiválóan teljesített. Évikének szívből gratulálunk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet – 2018. október 6.

 

Szombati terepgyakorlatunk helyszíne az őszi programban meghirdetetthez képest módosult. Nem az eredetileg tervezett helyen, a Mátrában tartottuk a terepgyakorlatot, mert a hallgatóinktól kapott információk alapján a hegység erdei erre a hétre már meglehetősen kiszáradtak, gomba csak mutatóba akad, ezért olyan területet kerestünk, amely az elmúlt 10 nap során jelentősebb mennyiségű csapadékot kapott. Választásunk a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetre esett, és nem kellett csalódnunk! Bár a terület Budapesttől viszonylag nagy távolságra (kb. 200 km) található, de gyorsan megközelíthető, köszönhetően az M7-es autópályának. Gyótapuszta környékén jártunk, ahol több védett fajt találtunk, égertinórut (Gyrodon lividus), olaszgombát (Polyporus tuberaster) és tönkös kacskagombát (Rhodotus palmatus) is. Közel 200 faj gyűlt össze a bemutatóra, beleértve a hallgatók által, más területekről hozott fajokat is. A tanfolyamon oktatott gombafajokból sem volt hiány, 97 fajt mutattunk be. A közelgő szakellenőri vizsga szempontjait figyelembe véve, nem tárgyaltuk végig az összes kiállított gombát, hanem csak azokat, amelyek a tananyagban is előfordulnak. Köszönjük mindenkinek a részvételt!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Őszi Gombanapok a Múzeumban

 

 

Sikeresen zárult a hétvégi gombakiállításunk október 28-30-án, amelyen az országban tomboló szárazság ellenére is 326 gombafajt mutattunk be Külön köszönjük szakértői tanfolyamunk hallgatóinak, barátainknak és ismerőseinknek, továbbá valamennyi érdeklődőnek, hogy segítettek a kiállítás előkészítésben, berendezésében, folyamatosan ellátták a kiállítást frissen gyűjtött gombafajokkal, így nem okozott gondot a száradó gombák naponkénti cseréje friss termőtestekre. Ez a széleskörű összefogás kellően megalapozta kiállításunk sikerét! A három nap során látogatóink örömmel nézték és hallgatták végig dr. Vasas Gizella lényegre törő, színvonalas előadásait az ehető és mérgező gombafajokról. Dr. Jancsó Gábor “gombaszagértő” tagtársunk immár hagyományosnak mondható gombaszimatszondája is nagy érdeklődésre tartott számot, ezen kívül megtudhattuk tőle azt is, hogy miként lehet egyszerű színreakcióval, sósav és újságpapír segítségével kimutatni a gyilkos galóca halálos méreganyagait, az amatoxinokat. Sokan voltak kíváncsiak a különféle gombaspórákra is, amelyekről az MHGE elnöke, dr. Locsmándi Csaba tartott mikroszkópos bemutatót. “Örökmozgó” tagtársunk, Marsalkó Zsuzsánna mindenütt ott volt, ahol segítség kellett, legyen szó határozásról, a szaganyagok bemutatásáról vagy éppen a gombaszépségversenyről. Az ő buzdításának is köszönhető, hogy a szépségversenyre 24 gombát neveztek be, és 368 szavazatot adtak le a látogatók. Schenkerik Zsuzsa a gyereksarokban oktatta fáradhatatlanul az ifjú generáció képviselőit. Biztosak vagyunk abban, hogy aki nálunk járt a három nap alatt, megelégedéssel és újabb ismeretekkel felvértezve távozott a kiállításról.

 

Dr. Vasas Gizella újabb maratoni előadást tart az ehető és mérges gombákról a látogatók gyűrűjében

Dr. Jancsó Gábor most kivételesen nem szagértőként, hanem gombaszakértőként okítja az ifjú nemzedék egyik lelkes tagját

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A leggyakoribb ehető és mérgező gombafajokat a három nap során folyamatosan, monitoron megjelenítve is láthatta a közönség

Egyik tanfolyamhallgatónk marcipánból készült gombákkal lepett meg bennünket. Köszönjük, a szakértői vizsgán ezek a gombák még előkerülhetnek!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Védett fajt is hoztak a kiállításra, a képen az a gyökeres álpereszke látható, amely 2. helyezett lett a szépségversenyen

A mikroszkópos bemutató sok érdeklődőt vonzott, megtanulták az egyszerűbb preparátumok készítését, elsajátíthatták a mikroszkóp alapszintű használatát

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Marsalkó Zsuzsánna mindig ott volt, ahol segítség kellett, szervezett, tanácsokat adott és mindenkit meghallgatott

A fáradhatatlan Schenkerik Zsuzsanna nagyon sok fiatallal kedveltette meg játékos formában a gombákat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vasárnap, 16 órakor összeült a gombaszépségverseny szavazatszámláló bizottsága, 368 leadott szavazatot számoltak át

A szavazatok összesítése után Dr. Locsmándi Csaba, a Magyarhoni Gombász Egylet elnöke hirdeti ki az eredményt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

       

 

Helyezettek és díjak

1. helyezett a 10-es nevezési számú világító tölcsérgomba (az év gombája 2017-ben) toronymagasan, 126 szavazattal, Dr. Gaál Csaba nevezése. Nyereménye 2019. dec. 31-ig érvényes családi belépő, és Locsmándi-Vasas: Gyűjtsünk gombát erdőn-mezőn c. könyve.

 

 

 

 

 

 

 

 

2. helyezett a 9-es nevezési számú gyökeres álpereszke, 45 szavazattal, szintén Dr. Gaál Csaba nevezése. Nyereménye 2018. dec. 31-ig érvényes családi belépő a Magyar Természettudományi Múzeumba, és Kárpáti Zsuzsanna gyerekeknek készült gombás kifestőkönyve. Gál Csabának ez már a második családi belépője lett volna, ezért ezt a belépőt a 4. helyezettnek ajánlotta fel.

 

 

 

 

 

 

 

 

3. helyezett a 2-es nevezési számú háromszínű egyrétűtapló, 41 szavazattal, Marsalkó Zsuzsánna nevezése. Nyereménye két fő részére, egy alkalomra szóló belépő a Magyar Természettudományi Múzeumba, valamint egy gombás memóriajáték.

 

 

 

 

 

 

 

 

4. helyezett a 13-as nevezési számú májgomba, 18 szavazattal, Gálik László nevezése. Nyereménye a 2. helyezett, Dr. Gaál Csaba által felajánlott, 2018. dec. 31-ig érvényes családi belépő a Magyar Természettudományi Múzeumba.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nevezéseket köszönjük, a díjazottaknak gratulálunk! A helyszínen át nem vett nyeremények a Múzeum információs pultjánál – egy hónapon belül – még átvehetők.

 

 

 

 

 

Szeptember 1-én tudásfelméréssel folytatódott szakértői tanfolyamunk. A hallgatóknak élettan, alaktan, mérgezéstan és gombaismeret témakörökben kellett számot adni a tudásukról. A fészbukon terjedő híresztelésekkel ellentétben kiderült, hogy oktatóink nem emberevők, de még csak vért sem isznak szabad óráikban. Az írásbeli tesztek igazán nem voltak nehezek, a hallgatók többsége sikeresen megoldotta a feladatokat. A tesztlapok kitöltése után tanáraink minden egyes kérdést alaposan kitárgyaltak, a fajismeret keretében pedig részletesen kitértek a diákon bemutatott gombafajok jellemző bélyegeire, és a hasonló fajokra is. Maratoni menet volt, de mindenki megtudhatta, hogy miben vannak még hiányosságai és pótolnivalója, a vizsgára történő sikeres felkészülés érdekében. Köszönjük mindenkinek a részvételt!

 

      

 

       

 

A Retyezátban jártunk!

Rövid, négynapos túránk keretében történelmi hazánk, Erdély és a Déli-Kárpátok egyik gyöngyszemét, a Retyezát-hegységet látogattuk meg, július végén. A síkvidéki kánikula után, 1200-1300 méteres tengerszint feletti magasságban már kellemesen hűvös, túrázásra alkalmas idő fogadott bennünket. A táj teljesen lenyűgöző, nem tudtunk betelni a varázslatos, háborítatlan kárpáti lucosok, és a gyors folyású, tiszta vizű hegyi patakok látványával. Az időjárás ezen a vidéken meglehetősen csapadékos, így gomba is volt bőven, több mint 100 gombafajjal gazdagítottuk a Növénytár gyűjteményét. Utunk részleteiről őszi előadásunkon fogunk beszámolni az érdeklődőknek.

 

       

 

       

 

 

Június 30-án Budakeszire mentünk népes hallgatóságunkkal a következő terepgyakorlatunkra, melyet Hegedűs Lászlóné vezetett. A Korányi Kórház környékét jártuk be, de a gombák itt sem kényeztettek el bennünket szokatlanul nagy bőségükkel. Panaszra azonban most sem volt okunk, szakellenőri tanfolyamunk hallgatói és a Magyarhoni Gombász Egylet tagjai sok-sok érdekes gombafajt gyűjtöttek és hoztak az ország számos területéről, így az összfajszám meghaladta a 120-at. Külön megemlítendő, ezekből 76 faj szerepelt a tanfolyamunkon oktatott anyagban is. Köszönjük!

 

      

 

    

 

Idei első terepgyakorlatunkat tartottuk június 16-án, a Normafánál. A nyár eleje nem szokott bővelkedni gombában, mégis a hozott fajokkal együtt több, mint 100 gombafaj került fel a fajlistára. A terepgyakorlat után a hallgatóság a Növénytárban megrendezett gombatotón mérhette le a tudását, majd Dr. Vasas Gizella ismertette részletekbe menően a gombafajokat. A közel 50 fő részvevőnek köszönjük a megjelenést és a gyűjtött gombákat!

 

     

 

     

 

 

Május 12-én Dr. Jancsó Gábor újabb érdekfeszítő előadással lepte meg hallgatóságát. Professzor Úr nem csak ismert kémikus és mikológus, hanem a magyar nyelvnek is kiváló művelője, aki a mostani előadáson alaposan megcsillogtatta ezirányú képességeit. Megismerhettük tőle a “gombászás” és gombázás” jelentésbeli különbségét, de megtudhattuk azt is, hogy ugyanolyan helyes a mérgező gomba és a mérges gomba kifejezés használata. Kifejezetten mikológiai tárgyú érdekességek is szóba kerültek, úgy mint a gombák spóraszórása,  az “aszfaltemelő” gombák,  a világító gombák, a könnyező gombák és a mezei szegfűgomba boszorkánykörei. Nekünk nagyon tetszett az előadás, sokat tanultunk belőle.

 

       

   

  

 

 Képes beszámoló a Kucsmagomba Napokról 

 

Közösen rendezett tavaszi gombakiállítást a Magyarhoni Gombász Egylet és Magyar Természettudományi Múzeum a Ludovika téren, 2018. április 6-tól 8-ig. A 3 napos, belépődíjas kiállítást több mint 2 ezer látogató tekintette meg. A kiállítást nagy érdeklődés kísérte a média részéről is. Rendezvényünkről élő műsorban számolt be a Kossuth Rádió, és a Bonum Televízió (http://bonumtv.hu/emeljuk-a-kalapunkat-vasas-gizella-locsmandi-csaba/). A Katolikus Rádió tudósítója a helyszínen készített interjút. Bár a későn beköszöntő tavasz miatt viszonylag kevés faj jelent csak meg, de ez nem keserített el bennünket, mert azokat a kucsmagomba fajokat, amelyek még nem jöttek elő a természetben, fagyasztva-szárított formában, szinte eredeti szépségükben tudtuk bemutatni. A tavaszi fajok mellett kiállítottuk a leggyakoribb nyári-őszi gombákat is. Élő példányt tudtunk bemutatni az év gombájából, a süngombából (Hericium erinaceum) egy szemfüles hallgatónk jóvoltából, aki az egyik nagyáruház zöldségosztályán fedezte fel ezt a termesztett fajt, és rögtön lecsapott rá, így másnap már nálunk, a kiállításon landolt a gomba. Összesen 218 gombafajt láthatott a közönség. A gombaszépségversenyre 22 nevezés érkezett, 338 szavazatot adtak le a szépségverseny jelöltjeire. Osztatlan tesztést aratott a látogatók körében a gombaszimatszonda. Nagyon sokan, meglepően jó eredménnyel ismerték fel az egyes gombákra jellemző, jellegzetes szagokat. A gyereksarokban gombatotó, gombás rejtvények és memóriajáték szórakoztatta a legifjabb generáció képviselőit. Mindhárom nap, másfél órás tárlatvezetés keretében mutattuk be a legfontosabb ehető és mérgező fajokat, sőt a kucsmagomba termesztés rejtelmeibe is beavattuk a hallgatóságot.

 

Vasas Gizus utolsó simításai, még nyitás előtt.

Bőségesen spóráznak a cseh kucsmák.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyűlnek a nevezések a szépségversenyre.

Sokan segítettek a kiállítás berendezésében.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mozgalmas gyereksarok, Schenkerik Zsuzsával

Téglás Zoltán, erdélyi barátunk ad interjút.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jancsó Gábor tagtársunk, a gombaszagok őre.

Utánpótlásból biztosan nem lesz hiány!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vajon mi lehet ez a gomba?

A Tanárnőt kérdezd, ő biztosan megmondja!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Napi tárlatvezetés, gombabemutató.

Ha segítség kell, hívd Marsalkó Zsuzsánnát!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összeült a szavazatszámláló bizottság.

Első helyezést ért el a parázstapló.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jakó Mária Mira átveszi az első díjat.

 

Helyezettek és díjak (zárójelben a nevezési szám)

  1. Parázstapló (1), Jakó Mária Mira – díja: 1 éves családi múzeumi belépő az MTM-be, Gombászok kézikönyve
  2. Cseh kucsmagomba (18), Király István – díja: 1 alkalomra szóló családi múzeumi belépő, Gyűjtsünk gombát erdőn-mezőn
  3. Osztrák csészegomba (2), Jakó Mária Mira – díja: 1 alkalomra szóló múzeumi belépő két főnek, gombás kifestőkönyv és memóriajáték
  4. Óriás papsapkagomba (20), Szajkó Attila
  5. Osztrák csészegomba (7), Sziráki György
  6. Cseh kucsmagomba (17), Kocsisné Bartucz Györgyi
  7. Cseh kucsmagomba (14),  Kámán Attila
  8. Cseh kucsmagomba (22), Petykó Erika
  9. Kétspórás csiperke (13), Téglás Zoltán
  10. Cseh kucsmagomba (5), Vasas László

A díjakat a Magyar Természettudományi Múzeum (múzeumi belépők) és a Magyarhoni Gombász Egylet (könyvek) ajánlotta fel. A nyerteseknek gratulálunk, minden nevezőnek köszönjük a részvételt!

 

Az alább felsorolt személyeknek név szerint is szeretnénk megköszönni, hogy aktívan közreműködtek a kiállítás elkészítésében:

Barakonyi Ágnes
Benkő Lajos
Györgyfalvai Miklós
Hegedűs Lászlóné
Holler Judit
Homonnai Mihály
Jakó Mária Mira
Jancsó Gábor dr.
Jánosik József
Kámán Attila
Kazakova Olga
Király Imre
Király István
Kiss Zoltán
Kocsisné Bartucz Györgyi
Kovács László
Locsmándi Csaba dr.
Marsalkó Zsuzsánna
Németh Gyula
Némethné Putnoky Judit
Paróczayné Némedy Ildikó
Petykó Erika
Schenkerik Zsuzsanna
Szabó Mátyásné
Szajkó Attila
Sziráki György dr.
Sziráki György ifj.
Téglás Zoltán
Vasas Gizella dr.
Vasas László
Vinczeffyné Jeney Klára

 

Minden kedves érdeklődőt szeretettel látunk az őszi gombakiállításunkon is, szept. 28-30-án!

 

 

 

 

Örömmel tettünk  eleget székesfehérvári gombászbarátaink meghívásának, ahol 2018. február 19-én jártunk. A Dr. Dravecz Tibor Gombász Baráti Kör tagjai szeretettel fogadtak bennünket, és nagy figyelemmel hallgatták a Magyarhoni Gombász Egylet elnökének, Dr. Locsmándi Csabának a kucsmagombák rejtélyeiről szóló előadását. Hallhattunk a kucsmagomba fajok érdekes életciklusáról, a talajban található kitartó képleteknek, a szkleróciumoknak a termőtestképzésben játszott szerepéről, és nem utolsósorban ízelítőt kaphattunk a kucsmagombák molekuláris biológiai vizsgálatának legújabb rendszertani eredményeiről. Bár még tél volt, de a hazai kucsmagomba fajokat kézbe is vehette a hallgatóság,  élethű, fagyasztva-szárított termőtestek formájában. Az előadás után Várhidy Zsuzsanna házi készítésű süteménnyel vendégelt meg bennünket. Köszönjük, nagyon jól éreztük magunkat!

 

Gyűlik a hallgatóság…

 

Elkezdődött az előadás

 

Egy kevés tudomány is szóba került

 

Várhidy Zsuzsanna, a Dr. Dravecz Tibor Gombász Baráti Kör vezetője

 

 

 

 

Újabb előadással folytatódott gombaszakellenőri tanfolyamunk, 2018. január 27-én. Előadónktól, dr. Vasas Gizellától mindig élvezetes és didaktikus előadásokat hallhattunk, ez most sem történt másképp. Ennek eredményéről kiváltképp a hallgatók tudnának mesélni, akik zsúfolásig megtöltötték a termet, és nagy figyelemmel követték végig a maratoni, 6 órás előadást. Szünetek természetesen voltak, de nagy kérdés, hogy a végére ki fáradt el jobban, az előadó vagy a hallgatóság. Bár még tél van, de nem szenvedtünk gombahiányban, mert a fényképfelvételek mellett, sok élethű, fagyasztva-szárított gombát is bemutatott a Tanárnő, amelyeket a hallgatók kézbe is vettek, ezáltal alaposan bevéshették a memóriájukba az adott gombafaj tulajdonságait.

 

Nem maradt túl sok szabad hely a teremben…

 

Tanárnő épp a szarvasgomba termesztés titkaiba vezeti be a hallgatókat

 

Az előadáson már beköszöntött a tavasz!

 

 

Szombaton, december 9-én Dr. Vetter János egyetemi tanár tartott előadást a szakellenőri tanfolyam hallgatóinak. A hatórás “maratoni” előadást  rövid szünet követte, majd délután 3 óra körül kezdetét vette a Magyarhoni Gombász Egylet évzáró rendezvénye.  A 2017-es év egyesületi életének legfontosabb történéseiről Dr. Locsmándi Csaba és Dr. Vasas Gizella számolt be. Ezután Szajkó Attila, MHGE tag gyönyörű felvételein keresztül kaphattunk ízelítőt Békéscsaba és Gyula környékének, valamint az erdélyi Bihar- és Béli-hegységnek a gombavilágából.  Ezt követően Schenkerik Zsuzsa, a Magyar Netgombász Egyesület tagja számolt be előadásában a gombászat iránt érdeklődő gyerekeknek szervezett sikeres táborokról, és bemutatta a legfiatalabb generációnak szánt verses kifestőkönyvét. A színes füzet segítségével összesen 32, legfontosabb ehető és mérgező gombafaj megismerésére van lehetőség, a rajzkézséget és a kézügyességet is fejlesztő formában. A rendezvény zárásaként megjelent tagjainknak átadtuk a Magyarhoni Gombász Egylet karácsonyi ajándékait.

 

Vetter tanár úr ismét színvonalas előadást tartott a szakellenőri tanfolyam hallgatóinak

 

Szajkó Attila képeivel a varázslatos Erdélybe is elkalauzolt bennünket

 

 

 

Nagy figyelemmel hallgattuk Schenkerik Zsuzsa érdekfeszítő előadását

 

2017. december 9-én, 15 órától Schenkerik Zsuzsa, a Magyar Netgombász Egyesület tagja mutatja be nálunk a Cser Kiadó gondozásában megjelent, gyerekeknek szánt verses kifestőkönyvét. A bemutató után lehetőség lesz a könyv megvásárlására is.Nagyon jó karácsonyi meglepetés lehet a gombák iránt érdeklődő, legfiatalabb korosztálynak. Mindenkit szeretettel várunk összejöveteleink szokásos helyszínén, a Tündérpalotában (1087 Budapest, Könyves K. krt. 40.).

 

 

2017. nov. 25.

A Magyarhoni Gombász Egylet 39 hallgató részvételével elindította akkreditált gombaszakellenőri tanfolyamát. A beiratkozás után az első előadást Prof. dr. Vetter János egyetemi tanár tartotta, aki élvezetes és közérthető előadásával nagy sikert aratott a hallgatók körében. A hat óra még szünetekkel tagolva is kétségkívül fokozott kitartást követelt a hallgatóságtól, a Tanár úr azonban multimédiás elemekkel, pl. stílusos zenei betétekkel, újra és újra felkeltette – az előadás végére már kissé fáradt –  résztvevők figyelmét. Köszönjük szépen, dec. 9-én kíváncsian várjuk a folytatást!

 

Az előadás elkezdődött, szorgalmasan jegyzetelnek a hallgatók

 

Tanár úr a gombakémiával kapcsolatos ismereteket osztja meg a hallgatókkal

 

 

 

2017. nov. 11.

Szombaton az alapfokú gombaismerői tanfolyamot vizsgával zárták a hallgatók. A vizsga nem volt kötelező, mégis a 33 tanfolyami hallgatóból 10 fő gondolta úgy, hogy élesben is megméretteti tudását. Közülük 9 jelentkező sikeresen vette ezt az akadályt, fáradozásukat a Magyarhoni Gombász Egylet aranypecsétes oklevéllel jutalmazta, míg a többi megjelent részére ezüst oklevelet állítottunk ki. Mindenkinek gratulálunk!

 

A sikeres vizsgát tett hallgatók, Dr. Vasas Gizella  tanfolyamvezetővel

 

 

Az oklevelek átadása után rövid szünet következett, majd 14 órakor Dr. Locsmándi Csaba tartott előadást a fajmeghatározás molekuláris biológiai lehetőségeiről. Az előadónak köszönjük a színvonalas előadást, a megjelenteknek pedig a részvételt. Tekintettel a téma aktualitására, külön örömünkre szolgált az előadás utáni – azzal közel azonos időtartamú – kötetlen beszélgetés!

 

             

 

 

2017. okt. 21-23.

A Magyar Természettudományi Múzeummal közösen rendeztünk gombakiállítást a Ludovika téren, a Múzeum Kupolacsarnokában október 21-23-ig. Az előkészületek már egy héttel korábban elkezdődtek. A terméshullám épp lemenőben volt, ezért annak érdekében, hogy elegendő gombát tudjunk gyűjteni, széltében-hosszában bejártuk hazánkat, a Bihari-havasoktól egészen az Őrvidékig. A kiállítás előtti csütörtökön a Dunántúlra még külön gyűjtőkörutat is szerveztünk, amelynek keretében helyi gombász kollégáktól vettük át az általuk, kiállítási célra szedett anyagot. Sokan hoztak be közvetlenül a kiállítás előtt és alatt is gombát. Alapfokú tanfolyamunk hallgatói is kitettek magukért, az őrségi terepgyakorlaton gyűjtött gombákkal járultak hozzá kiállításunk sikeréhez, lemondva akár a finom, ehető gombákról is.

Összességében a tagtársak, barátok és ismerősök önzetlen segítségével hatalmas mennyiségű gombaanyag gyűlt össze, öt hűtőszekrényt színültig megtöltöttünk különféle gombafajokkal, így mód nyílt az összeszáradt és autolizált gombák naponkénti cseréjére is, ezáltal a kiállítás végig “friss” maradt.

A három nap alatt közel 5 000 látogató tekintette meg a bemutatott 362 élő gombafajt. A kiállított gombák között több ritka és védett gombafaj (császárgalóca, gyepi likacsosgomba, gyökeres álpereszke, izabellvöröses csigagomba, laskapereszke, rózsaszínes nyálkásgomba) is szerepelt. Az élő gombák mellett a gyakoribb ehető és mérgező fajokat, továbbá a tavaszi gombákat élethű, fagyasztva-szárított “gombamúmiák” formájában láthatta az érdeklődő közönség.  Külön színfoltja volt a kiállításnak az interaktív gyermeksarok, ahol a kicsinyek játékos formában ismerkedhettek meg a gombákkal.

 

Képes beszámolónk a kiállításról

Az előkészületek

A hűtőszekrények megteltek gombával,…

…csak erre várnak az asztalok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megérkezett Vasas Gizus,…

…és a friss gomba is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vajon mire jó egy pozdorjalap és néhány szeg?

Ha van hozzá gombánk, művészit alkothatunk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A tárlókba liofilizált gombákat teszünk.

Üvegbúra védi a törékeny gombákat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az asztalokra is kirakjuk az anyagot.

Közben feliratozunk és határozunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Örömmel jelentjük, hogy időre elkészültünk, a kiállítás megnyílt!

Szombaton még voltak szabad perceink,…

…azonban vasárnap és hétfőn nagyüzem volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A gyerekek szívesen fogdosták a gombákat,…

…és előszeretettel szagolgatták is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Zsúfolásig megteltek az asztalok.

Tavaszi gombákat is kiállítottunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sokan felkeresték az interaktív játszósarkot.

Tehetséges grafikusjelölt a látogatók között.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tanfolyami oktatók megbeszélése.

A könyvek után nagy volt az érdeklődés.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A végére nagyon elfáradtunk,…

…de együtt örültünk a kiállítás sikerének.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az alább felsorolt személyeknek köszönjük, hogy gombát hoztak kiállításunkra, ezzel közreműködtek annak rendezésében!

Aczél Milán

Balogh Beáta

Balogh Dániel

Balogh Róbert

Balogh Tamás

Bertók Nelli

Bognár Bertilla

Csathó Pál

Dobsa Imre

Duda Viktória dr.

Füredi Réka

Gáborné Barakonyi Ágnes

Gál Sándor

Galambos István dr.

Gebe Zoltán

Goll Áron

Goll Olivia

Gorliczai Zsolt

Halász Kristóf

Halász Krisztián dr.

Harangi István

Hegedűs László

Hegedűs Lászlóné

Henschl Boróka

Horváth Jenő

Irmai Katalin

Jancsó Gábor dr.

Jánosik József

Kazakova Olga

Király Imre

Király István

Kis István

Kisné Nagy Anikó

Kiss Patrik

Kiss Zoltán

Knolmár Marcell dr.

Kovács Hajnalka

Kovács Tibor

Lánchidi Péter dr.

Lichi Adorján Levente

Locsmándi Csaba dr.

Lukácsy Fanni

Marsalkó Zsuzsánna

Mészáros Barnabás

Mészáros Csaba

Mészáros Hanna

Mészáros Tünde

Mihály Gyuláné

Mitnyan Jázmin

Müller Ádám

Németh Gyula

Odor Lili

Orbán András

Ozsvárt Viktória

Pálfalvi György

Putnoki Judit

Rónai Pál

Schenkerik Zsuzsanna

Szabó Bertalan

Szakács József

Sziráki György dr.

Vasas Gizella dr.

Vetter János dr.

Vogronics Sára

Zsólyomi Zsombor

A listát legjobb tudásunk és ismereteink alapján állítottuk össze. Ha mégis kimaradt volna valaki a felsorolásból, esetleg tévesen vagy pontatlanul jelent meg a neve, kérjük, jelezze a mhge@mhge.hu e-mail címen, és a hibát soron kívül javítjuk.

 

 

 

Gombakiállítást tekinthetnek meg a látogatók 2017. október 21-től október 23-ig, a Magyar Természettudományi Múzeum és a Magyarhoni Gombász Egylet közös rendezésében. Az őszi, élő gombák mellett tavaszi gombafajokat is bemutatunk, élethű, fagyasztva-szárított “gombamúmiák” formájában. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt nemzeti ünnepünk előtt két nappal, szombaton 10 órától, a Múzeum Kupolacsarnokában (1083 Budapest, Ludovika tér 2.).

 

 

 

Örömmel számolunk be arról, hogy elkezdődtek őszi rendezvényeink. Az alapfokú tanfolyam mellett szervezünk terepgyakorlatokat és gombakiállítást is. Reméljük, a gombák is – hozzánk hasonlóan – elkötelezettek lesznek, a nagy nyári gombaínség után ráncba szedik magukat, és bőséges terméssel örvendeztetnek meg bennünket ezen az őszön. Így vagy úgy, mindenesetre mi tesszük a dolgunkat, legjobb tudásunk szerint. Akárcsak tagtársunk Dr. Jancsó Gábor, aki nagysikerű előadásával indította szept. 2-án a Magyarhoni Gombász Egylet őszi programját. Előadásából megismerhettük, hogy mi, emberek szagérzékelés tekintetében nagyságrendekkel le vagyunk maradva a kutyáktól és a sertésektől, ennek ellenére meglepően sokféle illatot tudunk megkülönböztetni. Megtudtattuk azt is, hogy a különféle anyagok szagát-illatát azok töménysége erősen befolyásolja. Mindezeken túl sok más érdekességet is hallhattunk. Az előadást gyakorlati szagbemutató zárta. Dr. Jancsó Gábornak köszönjük az érdekfeszítő előadást, a megjelenteknek pedig a részvételt és az aktív közreműködést!

 

 

                     

 

 

 

2017. június 3.

Dr. Vasas Gizella tartott nagy érdeklődéssel fogadott előadást az Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának Gombagyűjteményéről. A közel 120 000 gombapreparátumot tartalmazó gyűjtemény mellett bemutatta a Növénytárnak helyet adó, Könyves K. krt. 40. szám alatti szecessziós stílusú épületet, a Tündérpalotát is. A résztvevők ezenkívül megismerhették a gombapreparálás technikáit, a régi Herpell-féle eljárástól a napjainkban használt módszerekig. Bepillantást nyerhettünk a fagyasztva-szárított gombák világába is. Az előadáson osztatlan sikert aratott a frissen megjelent Gombászok kézikönyve, amelyet az előadó mutatott be röviden a megjelenteknek.

 

 

                     

 

 

 

2017. május 26.

Örömteli hír a gombák szerelmeseinek. Megjelent Dr. Ewald Gerhardt nagysikerű könyvének átdolgozott, magyar nyelvű kiadása, immár két magyar társszerző, Dr. Vasas Gizella és Dr. Locsmándi Csaba közreműködésével. A könyv 1333 gombafajt mutat be,1013 színes felvétellel, felölelve ezzel a magyar gombavilág túlnyomó részét, továbbá tartalmazza a legújabb magyar és tudományos gombaneveket is. Az előző kiadáshoz képest a könyv közel 70, magyarországi gombafajról készült fotóval és fajleírással bővült. Nálunk a bolti árnál jóval olcsóbban, 5 000 Ft-ért rendelhető meg a könyv, igény szerint a magyar szerzők dedikálásával. Keressen minket az mhge@mhge.hu címen, vagy a 06-30-9313-405-ös telefonszámon!

 

 

 

 

2017. május 6.

Soron következő előadásunkat a Magyarhoni Gombász Egylet elnöke, Dr. Locsmándi Csaba tartotta. Előadásából megtudhattuk, hogy miként viselik el az élő szervezetek a nagy hideget, hogyan képesek túlélni a gombák a -196 °C-on történő tárolást. Láthattuk és testközelből is megtapasztalhattuk, hogy milyen a folyékony nitrogén.

 


            

 

 

 

2017. április 8.

A Magyarhoni Gombász Egylet tavaszi programját Dr. Jancsó Gábor előadása nyitotta. Sok-sok érdekességet hallhattunk – közérthető formában – a gombák fogyaszthatóságáról. Laikusok és képzett gombászok is tanulhattak belőle. Az előadónak köszönjük a színvonalas előadást, a megjelenteknek pedig a részvételt!

 

 

 

 

                    

 

 

 

 

 

/